2p

A kínai Boeing 737-es balesetét követően a Malév is átvizsgálja 18 ilyen típusú repülőgépét, az ellenőrzések várhatóan a következő két hétben megtörténnek.

A China Airlines kínai légitársaság egyik utasszállító repülőgépe Japán egyik déli szigetének repülőterén gyulladt ki augusztus 20-án, a lángokat sikerült megfékezni, senki sem szenvedett sérülést. Mint arról az mfor.hu is beszámolt, az USA Légügyi Hatósága, a Federal Aviation Administration (FAA) elrendelte, hogy három héten belül meg kell vizsgálni az összes 737-600 modell szárnyának az áramlásterelő lapjait, amely a le- és felszálláskor abban segít, hogy alacsonyabb sebességnél megemeljék a gépet, amely a kínai gép esetében állítólag a tüzet okozta.

Németh Krisztina, a Malév kommunikációs igazgatója az MTI-nek kedden elmondta, hogy az eset kivizsgálása során tapasztaltakról, az elsődleges eredményekről, valamint a javasolt ellenőrzésekről a Boeing gyár augusztus 25-én tájékoztatta valamennyi B737NG típust üzemeltető társaságot, így a Malévet is. Ezzel egy időben az FAA is kiadott egy légialkalmassági direktívát, amelyet a Malév is kötelező érvényűnek tekint, és ami alapján a szükséges ellenőrzéseket a flotta valamennyi B737NG repülőgépén haladéktalanul - az előírt 24 napos intervallumon belül - végrehajtja.

A szóvivő hozzátette, hogy az USA-ban a hatóság direktívája az amerikai lajstromjelű gépekre kötelező jellegű, a nemzetközi légitársasági gyakorlatban pedig a légitársaságok a repülőgépgyártó országának hivatalos állami hatósági utasításait automatikusan kötelező érvényűként fogadják el.

Az ellenőrzéseket az orrsegédszárny sín rögzítésén kell végrehajtani. A 18 gép vizsgálata összesen 8 munkaórát vesz igénybe, költsége így elhanyagolható. Németh Krisztina hangsúlyozta, hogy az ellenőrzés a menetrendet nem befolyásolja, a gépek biztonságosak, így az ellenőrzés ideje alatt is közlekednek.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!