1p

A kínai Alibaba, a világ legnagyobbnak tartott internetes kereskedelmi vállalata a New York-i Értéktőzsdét (NYSE) választotta részvényeinek amerikai kibocsátási helyszínéül - közölte a Bloomberg az ügyet jól ismerő forrásra hivatkozva.

A kínai vállalat amelyet az eBay, az Amazon.com és a Google egyfajta óriás ötvözeteként szoktak jellemezni, hivatalosan egymilliárd dolláros jegyzésre számít, ám a végösszeg az elemzők várakozása szerint meghaladhatja a Facebook által 2012-ben besöpört 16 milliárd dollárt is.

A kínai cég a kibocsátáshoz szükséges dokumentumokat május 7-én nyújtotta be az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyeletnél (SEC).

A kibocsátás lehetőségéért a NYSE mellett a technológiai részvényeket tömörítő Nasdaq is harcolt. Az Alibaba e-kereskedelmi platformjain évente bő 150 milliárd dollár  értékű áru cserél gazdát, több mint a két amerikai vetélytárs, az Amazon és az eBay platformjain együttvéve.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!