1p

A világ legnagyobb chipgyártó vállalata gyenge negyedik negyedévet zárt, az Intel nyeresége 27 százalékkal zuhant.

A csütörtöki amerikai tőzsdezárást követően tette közzé negyedéves számait az Intel. A chipgyártó nyeresége 27 százalékkal esett vissza, és az egy évvel korábbi 3,4 milliárd dolláros teljes, illetve 64 centes részvényenkénti eredményhez képest ezúttal 2,6 milliárdos, vagyis részvényenként 51 centes nyereségről számolt be a társaság. Közleményében az Intel elsősorban a PC-k iránti kereslet erőteljes visszaeséssel magyarázta a gyengébb számait.

Az Intel forgalma kisebb mértékben, csupán 3 százalékkal esett vissza, és 13,5 milliárd dollárt tett ki. A gyengébb számok ugyanakkor nem lepték meg az elemzőket, hiszen a FactSet konszenzusa szerint 13,5 milliárdos forgalom mellett részvényenként 45 centes nyereségre számítottak. Ennek ellenére a zárás utáni úgynevezett aftertrading során jelentősen, 3,5 százalékkal esett az Intel árfolyama.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!