A Saturn értékesítésével, amelyet várhatóan a harmadik negyedévben zárnak le, már a második márkájától szabadul meg egy hét alatt a hétfőn csődöt jelentő General Motors. A múlt hét közepén jelentették be, hogy egy titokzatos vevő megvásárolta a Hummert. Rá egy napra kiderült, hogy egy kevésbé ismert kínai cég veszi meg kevesebb, mint 500 millió dollárért.
A Saturn értékesítésének áráról egyelőre nem jelentek meg információk, ugyanakkor a Penkse, amely az Egyesült Államok második legnagyobb autókereskedő csoportja, az üzlet lezárását követően a General Motorssal fogja gyártatni a Saturn Aura-t, a Vue-t és az Outlook-t.
A Saturnt egyébként 1984-ben kezdte gyártani a GM azzal a céllal, hogy felvegye a versenyt a japán autókkal. A márka az elmúlt tíz évben olyannyira vesztett népszerűségéből, hogy a GM februárban közölte vagy értékesíti, vagy leállítja a termelését. A Saturnért több tucat jelentkező versenyzett.
A GM a jövőben a Chevrolet, a Buick, a GMC és a Cadillac márkákra fókuszál, így túl akar adni a Saabon, a Pontiacot pedig minden bizonnyal felszámolja.
Menedzsment Fórum