A tanácsadó kiválasztására nyílt közbeszerzési eljárás keretében került sor. A pályázat keretében öt ajánlattevő nyújtotta be ajánlatát, amelyek közül négy volt érvényes. Az ajánlatok elbírálásánál a kért díjat 50 százalékkal, az FHB sajátosságainak megfelelő projektterv bemutatását 45 százalékos, a feladat végrehajtásának időigényét pedig öt százalékos súllyal vették figyelembe.
A nyertes RI közreműködőként a Raiffeisen Bank Zrt.-t valamint a Siegler, Weil, Gotshal & Manges Ügyvédi Irodát jelölte meg, munkáját a szerződéskötést követően - ennek várható dátuma 2007. május 21. - kezdheti meg. A szerződéskötés sikertelensége esetén az ÁPV Zrt. a pályázat második helyezettjével, a Concorde Értékpapír Zrt.-vel köt szerződést.
A tanácsadó legnagyobb feladata szakértők szerint az lesz, hogy kezelje az Allianz Hungária Biztosító blokkoló tulajdoni hányadából adódó helyzetet. Az Allianz 2006 végén az FHB második legnagyobb tulajdonosa volt 9,91 százalékos részesedéssel, benne a fontos kérdésekben vétójogot biztosító szavazatelsőbbségi részvények többségével.
Oravecz Péter, az ÁPV kommunikációs igazgatója az MTI-nek elmondta: folyamatos, intenzív egyeztetés zajlik az Allianz Hungáriával, konkrét megállapodás még nincs, de nyilvánvalóan mindkét fél megegyezésre törekszik.