2p

A Royal Dutch Shell építi a világ első úszó cseppfolyósított földgázt termelő terminálját, a vállalat pénteken döntött a beruházásról.

Az Ausztrália partjainál, több mint 10 milliárd dolláros beruházással felépülő úszó platform évi 3,6 millió tonna cseppfolyósított földgázt termelhet - közölte a vállalat pénteken.

A mintegy négy labdarúgó pályányi létesítményt 260 ezer tonna acél felhasználásával építik meg, feltöltött összsúlya elérheti a 600 ezer tonnát. A platform, amely a tervek szerint 2017-ben kezdi meg működését a legveszélyesebb, ötös fokozatú ciklonoknak is ellenáll majd - tájékoztatott a társaság.

A Shell nemzetközi termelési igazgatója, Malcolm Brinded pénteken úgy nyilatkozott, hogy az úszó platform "megváltoztatja a piaci játékszabályokat" és reményét fejezte ki, hogy további hasonló beruházásokról is dönthetnek a "Prelude" névre keresztelt építmény átadása előtt.

Tony Regan, a Tri-Zen Capital elemzője szerint a döntés bizalmat hozhat az ilyen jellegű termelőinfrastruktúrának. Eddig a cseppfolyósításhoz a szárazföldre pumpálták a kitermelt gázt - tette hozzá.

A Shell a következő öt évben összesen 30 milliárd dollár értékben hajthat végre beruházásokat Ausztráliában, elsősorban a növekvő ázsiai kereslet kielégítése érdekében. A vállalat szerint az ázsiai cseppfolyósított földgáz iránti kereslet 2020-ig megkétszereződik. A kínai kereslet a 2010. évi 9 millió tonnáról 46 millió tonnára nőhet az évtized végére.

Ausztráliában jelenleg 200 milliárd ausztrál dollár (212,95 milliárd amerikai dollár) értékben terveznek cseppfolyósított földgáz-projekteket. Az ország 2020-ig megháromszorozná, évi 60 millió tonnára bővítené termelési kapacitásait. A mostani bejelentés azért jelentős, mivel újabb projekt kerül az építési fázisba - értékelt Craig McMahon, a Wood Mackenzie elemzője. "Az idei évben akár hét építkezés is folyhat egyszerre, ha a szóbeszéd és a tervek valósággá válnak" - tette hozzá.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!