2p

A TEVA és a Hungaropharma nem ért egyet a Gazdasági Versenyhivatal döntésével, amelyben csaknem 2,5 milliárd forint bírságot szabott ki egy gyógyszerkartell résztvevőire, három gyógyszer-nagykereskedő cégre - köztük a TEVA-ra ás a Hungaropharmára - és két tanácsadó vállalkozásra.

Az MTI érdeklődésére a TEVA Gyógyszergyár Zrt. közölte, hogy nem ért egyet a döntéssel, és minden lehetséges jogi lépést megtesz a döntés megváltoztatása érdekében.

A Hungaropharma Gyógyszerkereskedelmi Zrt. határozott álláspontja, hogy - a GVH megállapításával szemben - jogsértést semmilyen tekintetben, semmilyen módon nem követett el. Ezt az eljárás folyamán mindvégig  hangsúlyozták, az erre vonatkozó bizonyítékaikat és a jogi érvelésüket előterjesztették - írta válaszában az MTI megkeresésére a Hungaropharma. Hozzátették: a versenytanács határozatát tanulmányozzák, az abban foglalt megállapításokat elemezik, értékelik, ezt követően döntenek a szükséges lépésekről.    

A Gazdasági Versenyhivatal kedden ismertette, hogy a Budapesti Egészségközpont Zrt. 2011. novemberében gyorsított meghívásos közbeszerzési eljárást írt ki a fővárosi önkormányzathoz tartozó tizenkét kórház számára, évente ötmilliárd forint értékben. A kiíró külső szakértőként alkalmazta a PharmAudit Kft.-t, amely az eljárás alá vontak összejátszását szervezte a Mezadin Piackutató és Marketing-kommunikációs Kft. segítségével.    

Az elmarasztalt vállalkozások közösen érték el a pályázati kiírás módosítását úgy, hogy a pályázati feltételeket csak az Euromedic-Pharma Gyógyszernagykereskedelmi Zrt., a Hungaropharma Gyógyszerkereskedelmi Zrt. és a TEVA Gyógyszergyár Zrt. tudja teljesíteni, így a keret-megállapodásos közbeszerzési eljáráson csak ez a három nagykereskedő tudott indulni - közölte a versenyhivatal. A GVH ezért a három gyógyszer-nagykereskedő cég mindegyikére 792 millió forint, a Mezadin Kft.-re 66,6 millió forint, a végelszámolás alatt álló PharmAudit Kft.-re pedig 12 ezer forint bírságot szabott ki.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!