2p

A Synergon Nyrt. lesz a BKV informatikai rendszerének új üzemeltetője. A közlekedési cég a társasággal tíz évre kötendő szerződéstől bővebb szolgáltatást és összesen több mint hárommilliárd forint megtakarítást vár - tájékoztatta a BKV szerdán közleményben az MTI-t.

A BKV január 18-án azonnali hatállyal felmondta a T-Systems Hungary - jelenleg IQSys Zrt. - nevű társasággal a 2001-ben kötött, 2010-ig szóló informatikai szolgáltatási szerződését.

A felmondás után kiírt közbeszerzési pályázatra 17 cég jelentkezett, közülük a legkedvezőbb ajánlatot benyújtó Synergon Nyrt. lett a nyertes. Az új szerződéstől a közlekedési társaság - a többletszolgáltatások jelentős értékén felül - éves szinten 300 millió, azaz a 10 évre kötendő szerződés teljes időtartamára több mint 3 milliárd forint megtakarítást vár.

A szerződést várhatóan november végéig aláírják. Ez a szerződés a közlemény szerint kedvezőbb, mint amit korábban a másik céggel kötöttek: a havi szolgáltatási díj és a szerződés teljes időtartamára rögzített ár - 32,9 milliárd forint - mintegy 10 százalékkal alacsonyabb, mint az IQSys-féle 2008. évi, megállapodás szerinti összeg (35,7 milliárd forint).

Mint írták, a Synergon bővebb szolgáltatást is nyújt az előző szolgáltatóhoz képest, így például magasabb lesz a cég által biztosított rendelkezésre állási idő, ami jelentős segítséget nyújt a BKV informatikai hálózatát kezelőknek és a felhasználóknak.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!