Nem támogatja tovább a nevét viselő profi kerékpáros csapatot a Discovery Channel, ezért az feloszlik. Az 1996-ban US Postalként megalakult, majd 2005 óta új néven szereplő istálló azért szűnik meg, mert képtelen volt új szponzort találni a folytatásra. Az együttes az elmúlt évtized legeredményesebb csapatának tekinthető, ennek színeiben nyert ugyanis egymás után hétszer Lance Armstrong. Ám az ő visszavonulása után sem szakadt meg a sikerszéria, a francia körversenyen ugyanis a Discovery adta a győztest és harmadik helyezettet a spanyol Alberto Contador, illetve az amerikai Levi Leipheimer személyében, ráadásul a csapatversenyben is elsőként végzett.
Érdekesség, hogy a verseny ideje alatt több amerikai szponzor, így a névadó Discovery, de a csapat más támogatói - többek között a Nike és a bicikliket biztosító Trek - is úgy nyilatkoztak, hogy kitartanak a kerékpársport mellett, és hisznek az ott végbemenő megtisztulásban.
A Tour de France-on történt doppingesetek kapcsán több támogató is a szerződések felülvizsgálatát jelezte, de eddig csak a T-Mobile csapat kapcsán hozták nyilvánosságra a döntést. Érdekesség, hogy míg a Discovery egyetlen versenyzője sem bukott meg - noha korábban mind Armstrongot, mind most Contadort doppingvádakkal illették -, a botrányok által igencsak megtépázott hírű német csapat újabb lehetőséget kapott a támogatótól.
A Deutsche Telekom néhány napja azt közölte, hogy a korábban kötött szerződés lejártáig, azaz 2010-ig szponzorálja a több versenyző révén "besározódott" istállót. Christian Frommert, a T-Mobile gárda szóvivője bejelentette: a főszponzorral együtt próbálnak segíteni, hogy a sportág "visszaszerezze" hitelét.