2p

A TvNetWork Nyrt. szakmai és pénzügyi befektetőkkel együtt indul a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) mobiltenderén, mivel a társaság a saját vezetékes infrastruktúrájának fejlesztése mellett stratégiailag kiemeltnek tekinti a mobil szolgáltatói szegmensben való megjelenést.

A társaság közleménye szerint a TvNetWork Nyrt. korábban a mobil operátorokkal tárgyalt az úgynevezett virtuális mobilszolgáltatás bevezetéséről is, de sikertelenül.

A közlemény idézi Fébert Richárdot, a cég vezérigazgatóját, aki szerint egy új dinamikus mobilszolgáltató megjelenése új árazást, új csomagokat és új szellemiséget hozhat a mobil hang-, illetve internetszolgáltatások területén.

A TvNetWork folyamatosan fejleszti saját vezetékes infrastruktúráját az ország több területén, köztük Budapesten, Szegeden, Debrecenben és Pécsett, valamint számos kisebb településen. A kábeltévé és internet hálózata országosan több mint 100 ezer háztartásba képes szolgáltatásokat eljuttatni.

Az NHH által meghirdetett új mobilfrekvencia megszerzésére kiírt pályázaton való esetleges közös indulásról korábban az Externet Telekommunikációs és Internet Szolgáltató Nyrt., valamint a Telekom 4 Magyarország Távközlési Zrt. nyilatkozott. Ugyanakkor hangsúlyozták, a DreamCom Távközlési Zrt. néven alapított projektcég létrehozása nem feltétlenül jelenti az NHH pályázatán való tényleges indulást, a projektcég részvétele ugyanis a két anyacég jövőbeli üzleti döntésének függvénye.

Az NHH 2008. október 22-én hirdetett meg új mobilpályázatokat a telefon és az internet piacon zajló verseny élénkítésére. A hatóság tájékoztatása szerint a pályázatok alapján akár két új mobiltelefon-szolgáltató is megjelenhet. Az új szolgáltatók első körben 15 évre szóló frekvenciahasználati jogosultságot szerezhetnek, amit később további 7,5 évvel hosszabbíthatnak meg.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!