3p

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) másodfokon helybenhagyta a UPC-re korábban kiszabott hatvanmilliós bírságot, és kimondta, hogy új szerződések érvényesen nem jöttek létre, áll az NMHH közleményében.

2012 novemberében a UPC Magyarország Kft. (UPC) levélben kereste meg előfizetőit, és érvényben lévő szerződéseik megszüntetését, illetve egy – a cég állítása szerint azzal mindenben megegyező tartalmú – új szerződés "ráutaló magatartással” történő megkötését kezdeményezte.

A UPC levelében arról tájékoztatta ügyfeleit, hogy megszűntnek tekinti a régi, szóban vagy írásban megkötött szerződésüket, egyben elfogadottnak tekint egy újat, ha az előfizető „ráutaló magatartásával” továbbra is igénybe veszi a szolgáltatását, vagy az értesítést követő számláját rendben befizeti.

Az NMHH a levél kapcsán azonnal figyelmeztette az előfizetőket, hogy a ráutaló magatartással esetlegesen létrejövő új szerződéseik kevesebb védelmet nyújtanak számukra, mint az írásban vagy szóban megkötöttek, ezért figyelmesen olvassák el a levelet, és jelezzék a szolgáltatónál, ha ragaszkodnak meglévő szerződéseikhez.

Az előfizetők figyelmeztetésével egyidejűleg az NMHH hivatalból is eljárást indított, hogy megállapítsa, jogszerű volt-e a UPC szerződésátalakításra irányuló kísérlete. A vizsgálat során kiderült, hogy a szolgáltató jogsértő módon járt el a szerződésátalakítások során, mert nem volt meg a szolgáltató és az előfizetők között hatályban lévő szerződések megszüntetésére irányuló közös megegyezés.

A UPC magatartása mintegy 800 ezer ügyfele érdekét sértette súlyosan, mivel figyelmen kívül hagyta az előfizetői szerződések közös megegyezéssel történő megszüntetésére vonatkozó törvényi rendelkezéseket. Az előfizetők védelme érdekében az NMHH a szolgáltatót első fokon 60 millió forintos bírsággal sújtotta.

Az NMHH a UPC fellebbezésére született másodfokú határozatában helybenhagyta az elsőfokú hatóság 60 milliós bírságról szóló döntését, és rendelkezett az érintett előfizetői jogviszonyok helyzetéről is.

A határozat szerint a UPC levelében foglaltakkal ellentétben az előfizetők korábban írásban vagy szóban kötött előfizetői szerződései nem szűntek meg, és új, ráutaló magatartással megkötött előfizetői szerződések érvényesen nem jöttek létre. A határozat alapján tehát a UPC-nek a levél kiküldése előtti, eredeti szerződésekben foglaltakhoz kell tartania magát, az ezekben foglalt jogok és kötelezettségek érvényesek az előfizetőkre.

A UPC köteles a jogszerű állapot helyreállításáról 60 napon belül minden érintett előfizetőjét értesíteni, és honlapja kezdőoldalán 30 napig az NMHH által meghatározott közleményt megjelentetni. A cég a bíróságtól kérhet jogorvoslatot a határozattal szemben, áll az NMHH közleményében.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!