3p

A Volán-szakszervezetek a 2010. évi bértárgyalások folytatása mellett döntöttek - mondta Dobi István, a Volán Szakszervezetek Együttműködési Fórumának szóvivője csütörtökön MTI-nek.

A Volán Szakszervezetek Együttműködési Fóruma 2009. december 30-án jelentette be, hogy sztrájkot helyezett kilátásba a jövő év januárjára, a szakszervezetek vezető testületei január első napjaiban tűzik ki a munkabeszüntetés pontos kezdetét. A Volán Szakszervezetek Együttműködési Fóruma közleményében úgy fogalmaz, hogy mindezek mellett a sztrájkkészültséget egységesen fenntartva, ha szükséges azt fokozva, készek kikényszeríteni jogos követelésüket.

Dobi István tájékoztatása szerint a szakszervezetek által beszerzett jogi szakvélemények megerősítik őket abban, hogy bérkövetelésük megalapozott, a 4,9 százalékos jövedelemfejlesztést 2010-re a tárgyalások folytatásával szeretnék elérni.

A szóvivő elmondta, a szakszervezetek által beszerzett jogi véleményeket eljuttatták a munkáltatói szövetségnek, a Közúti Közlekedési Vállalkozások Szövetségének (KKVSZ), és öt napot szánnak arra, hogy a munkaadó megismerje a dokumentumokat, és ezt követően újra tárgyalóasztalhoz üljenek. A szakszervezeti szóvivő elmondta, ha nem sikerül a munkáltatót meggyőzni követelésükről, akkor elkerülhetetlen a munkabeszüntetés időpontjának kitűzése.

Dobi István utalt arra, hogy 2009-ben a Volán-szakszervezetek két évre szóló megállapodást kötöttek a munkáltatói szövetséggel, amely 2010-re két lehetőséget tartalmaz. Az egyik szerint az Országos Érdekegyeztető Tanácsban (OÉT) kötött megállapodást veszik figyelembe, vagy ha az nincs, akkor az inflációt egy százalékkal keresetfejlesztést hajtanak végre.

A szakszervezetek nem fogadják el a munkáltatónak azt az érvelését, hogy az adójogszabályok kedvező változása miatt keletkező többletjövedelem kiváltja a bérfejlesztést, és nincs szükség inflációt követő keresetfejlesztésre. A munkavállalói képviselet álláspontja szerint az adójogszabályok változása ugyan többletjövedelemhez jutathatja az ebbe a körbe eső munkavállalókat, de ez még nem keresetfejlesztés, és nincs garancia arra, ha változnak az adójogszabályok, akkor azt kompenzálják. A szakszervezetek ragaszkodnak a keresetfejlesztéshez - mondta Dobi István.

Dénes András, Közúti Közlekedési Vállalkozások Szövetsége főtitkár elmondta, hogy a szakszervezet kérésére folytatják a tavaly december elején megkezdett konzultáció sorozatot, a következő találkozót jövő keddre tűzték ki. A munkáltató álláspontja, hogy az érvényben lévő két éves bérmegállapodást az OÉT-ben elfogadott ajánlás szerint kell aktualizálni 2010-re, ami a Volán-társaságoknál végrehajtható. A munkáltatói szövetség szerint az együttműködési fórum követelése a 4,9 százalékos jövedelemfejlesztésre jogszerűtlen, mert van OÉT-ajánlás, és ez a mérvadó, nem a szakszervezetek által szorgalmazott infláció felett 1 százalékos bérfejlesztés.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!