1p

A Magyarországon is jelen lévő Zara üzletláncokat üzemeltető spanyol Inditex fontolóra venné az értékesítési gondokkal küszködő amerikai Gap divatlánc üzleteinek átvételét, ha erre lehetőség nyílna.

A spanyol cég szóvivője ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a vállalat tartja eredeti terjeszkedési ütemét az Egyesült Államokban, ami azt jelenti, hogy a következő három évben harmincnál nem több új üzletet fognak nyitni. A Gap az utóbbi időben értékesítési gondokkal küszködik.

A napokban azt közölték, hogy átalakítják márkastratégiájukat, és változtatások várhatók a cég menedzsmentjében is. A Gap forgalma folyamatosan csökken 2005 óta, ami elemzők szerint elsősorban annak tulajdonítható, hogy a cég túlságosan a fiatalokra összpontosít, ez a stílus azonban már nem fekszik a 30-as, vagy az annál idősebb korosztálynak. Hírek szerint már felmerült annak a lehetősége, hogy a céget eladják, így jött szóba egyebek mellett az Inditex is.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!