A londoni üzleti napilap a Harris közvélemény-kutatóval Nagy-Britanniában, Franciaországban, Németországban, Olaszországban és Spanyolországban elvégeztetett vizsgálat alapján azt írta: a felmérés eredményeiből következtethetően a brit politikusoknak és közgazdászoknak nem sikerült meggyőzniük a lakosságot arról, hogy a munkapiac megnyitása a kelet-európaiak előtt jót tett a brit gazdaságnak.
A Financial Times felmérése szerint azonban a britek 47 százaléka mégis úgy gondolja, hogy a szabad munkaerő-beáramlás káros hatással van a brit gazdaságra. A lap összehasonlításként megemlíti, hogy a spanyoloknak kevesebb mint a negyede - 24 százaléka - vélekedik így, vagyis a britek csaknem kétszer borúlátóbban ítélik meg ezt a kérdést.
A britek alig 19 százaléka - a spanyoloknak azonban a 42 százaléka - mondta azt, hogy a bevándorlás kedvezően hat hazájuk gazdaságára.
Nem vetik meg a kivándorlást
Arra a kérdésre, hogy pártolná-e a közép- és kelet-európai munkaerő szigorúbb korlátozását, a felmérésbe bevont britek 76 százaléka válaszolt igennel. Franciaországban 54, Németországban 58 százalék volt a korlátozást támogatók aránya.
A megkérdezett brit állampolgároknak ugyanakkor a 45 százaléka mondta azt, hogy megfontolná a kivándorlást és a munkavállalást egy másik EU-tagállamban. A legkedveltebb célország Spanyolország. A brit statisztikai hivatal tavalyi becslése szerint az előző évben 198 ezren vándoroltak ki Nagy-Britanniából.
Mint arról az Mfor korábban beszámolt, londoni elemzők többsége szerint a brit gazdaságnak komoly nettó haszna származik a kelet-európaiak munkájából. A brit cégvezetők is úgy vélekednek, hogy a bevándorlók jobban dolgoznak a helyi munkaerőnél.