2p

A cégbíróság elutasította az FHB Jelzálogbank Nyrt. igazgatósága által, a közgyűlés felhatalmazása alapján 2015. december 28-án elhatározott és sikeresen megvalósult tőkeemelés bejegyzését - közölte a hitelintézet a BÉT honlapján csütörtökön.

A cégbíróság 2016. január 27-én, szerdán hozta meg a bejegyzés elutasításáról szóló döntést. Az FHB közleménye szerint a cégbíróság a tőkeemelést mind tartalmi, mind formai szempontból megfelelőnek találta, eljárása során kizárólag az alapszabály módosításához a társaság által a cégbíróság számára benyújtott MNB engedélyt kifogásolta. A Magyar Nemzeti Bank 2014. szeptember 11-én az osztalékelsőbbségi részvények vonatkozásában megadott engedélye a cégbíróság álláspontja szerint "...nem lehet a kérelemhez csatolt okiratokban szereplő tőkeemelés engedélye, mert a tőkeemelés elhatározását jóval megelőzően, 2014 szeptemberében kelt...".

A közlemény szerint a bank meggyőződése, hogy az MNB által kiadott engedély megfelelő, mert pontosan arra a "B" típusú osztalékelsőbbségi részvényfajtára vonatkozik, amelyet a társaság kibocsátott és a befektetők lejegyeztek, érvényességére pedig semmilyen jogszabály nem tartalmaz időkorlátozást. Új törzsrészvények kibocsátásával kapcsolatos alapszabály-módosításhoz az MNB engedélye nem szükséges - közölte a bank.

Az FHB közleménye szerint az eljárás során a cégbíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy "a Hpt., illetve más jogszabály sem határozza meg a fenti engedély érvényességének határidejét, azonban nem lehet bármeddig emiatt érvényesnek tekinteni azokat". A bank ennek alapján a cégbíróság elutasító végzését nem tartalmi, hanem az MNB engedélyek érvényességi idejével kapcsolatos értelmezési (technikai) kérdésnek tekinti, amelynek tisztázására a szükséges intézkedéseket haladéktalanul megteszi és biztos benne, hogy a kérdés rövid időn belül megnyugtatóan rendeződik - áll a közleményben.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!