2p

A súlyos pénzügyi helyzetben lévő Alitalia olasz légitársaság csődbe juthat, ha nem sikerül megállapodni tőkeemelésről a következő hetekben.

Egy név nélkül nyilatkozó olasz kormányzati forrás kedden közölte: a légitársaságnak mintegy 500 millió euróra van szüksége ahhoz, hogy a piacon maradjon, és végrehajtsa az áramvonalasításhoz szükséges intézkedéseket. Az Alitalia részvényesei, amelyek között van például az Intesa Sanpaolo bank és az Atlantia autópálya-üzemeltető, a tervek szerint október 14-én legalább 100 millió eurós tőkeemelésről dönt.

Az Alitalia adóssága 1 milliárd euró körüli, nagyjából ugyanannyi, mint amikor 2008-ban megmentették a csődtől. A nyár elején újabb, már a sokadik takarékossági csomagot dolgozták ki, amelynek fontos eleme a dolgozókkal kötött úgynevezett szolidaritási megállapodás és a vezetők javadalmazásának csökkentése. A szolidaritási megállapodás azt jelenti, hogy a dolgozók lemondanak bérük egy részéről, hogy ezzel munkahelyeket mentsenek meg. A menedzserek javadalmazását 10 százalékkal csökkentették, a vezérigazgató 20 százalékkal kap kevesebbet. Emellett korlátozták a dolgozók ingyenes utazását az Alitalia járatain, és részben fizetniük kell a szolgálati mobiltelefon használatáért.

A vállalat 2008 végén került a CAI olasz befektetői csoport tulajdonába valamivel több mint egymilliárd euróért, majd 2009 januárjában az Air France-KLM megvásárolta a cég 25 százalékos részvénypakettjét. A kormány és a részvényesek elvben támogatják, hogy tovább növelje részesedését a cégben az Air France-KLM, sőt még azt sem zárják ki, hogy többségi tulajdonossá váljon. A kormány és az Alitalia menedzsmentje között kedden lezajlott megbeszélések azonban eredménytelenül értek véget, mert a felek között továbbra is nagy a nézetkülönbség.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!