Cseh László szerint a kormánynak közre kellene működnie abban, hogy ötmilliárd forintnyi rövid lejáratú tartozást hat-nyolc éves középtávú hitellé alakítsanak át a bankok. Ehhez állami garanciavállalásra lenne szükség. Emellett erre az évre a kabinetnek költségvetési támogatással át kellene vállalnia a hitelkamatok ötven százalékát, illetve el kellene engednie a tízezer feldolgozóipari foglalkoztatott bérének járulékterheit.
Ha nem születnek sürgős intézkedések, az iparági társaságok hetven százaléka az év végére csődbe jut - hangoztatják ágazati szakértők. A mai helyzet elsősorban a magyar tulajdonú kis- és közepes vállalkozásokat sodorhatja veszélybe. Gondot okoz az erős forint is, mivel rontja a zömmel exportorientált hűtő- és konzervipari cégek árbevételi pozícióit.
A felvásárlási árak számos alapanyagnál a tavalyi többszörösére szöktek, ezért biztosra vehető, hogy a vállalkozások termékáremelésre kényszerülnek. Ennek mértéke ma még kérdéses, de iparági szakértők azt valószínűsítik, hogy a cégeknek a tényleges költségnövekedés egy részét sikerül csak továbbhárítaniuk. Ez is szerepet játszhat abban, hogy a társaságok jelentős része az idén veszteségessé válhat, írja a Világgazdaság.