4p

Mintegy 10 ezer fiatalnak segíthet a kormány által tervezett Diplomamentő program, amely azok nyelvtanulását támogatja 3 milliárd forintos forrásból, akiknek csak a nyelvvizsga hiányzik diplomához.

Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a programot ismertető szerdai budapesti sajtótájékoztatón elmondta: a programra olyan magyar állampolgárok jelentkezhetnek, akik nyelvvizsga hiányában nem rendelkeznek diplomával, de már leállamvizsgáztak, nincs hallgatói jogviszonyuk és legfeljebb 35 évesek. Hozzáfűzte, hogy a gyesen, gyeden lévőknél nincs életkori korlátozás, és az elbírálásnál előnyben részesítik majd a regisztrált álláskeresőket.

A legutóbbi adatok szerint 49 370 olyan "kvázi diplomás" van, akinek csak a nyelvvizsga hiányzik a diplomához; Czomba Sándor szerint ezt a "holt tőkét" aktivizálni kell, és reményei szerint az idén márciusban induló és 2015. augusztus 15-ig tartó program segíti majd ezen "beragadt diplomák" megszerzését.

Az államtitkár elmondta: elsősorban azoknak szánják az angol és német tanfolyamokat, "akik már tettek valamit", vagyis rendelkeznek alapfokú nyelvtudással, ugyanakkor nem kell alapfokú nyelvvizsga bizonyítvány a képzés megkezdéséhez; a képző dönti el, megfelel-e a képzés megkezdéséhez szükséges szintnek a pályázó. A támogatás 240 órás tanfolyamra vonatkozik, és maximális összege fejenként 300 ezer forint lehet. A résztvevőknek a tanfolyam végén a nyelvvizsgát kell csak finanszírozniuk, de regisztrált álláskeresőknél ingyenes lesz az első nyelvvizsga - ismertette Czomba Sándor.

Jelezte: a 25 év alatti fiatalok munkanélküliségi rátája 25-27 százalék között mozog Magyarországon, míg a diplomások munkanélküliségi rátája 6 százalék, vagyis ők munkaerő-piaci szempontból előnyösebb helyzetben vannak, ezért fontos a diploma megszerzése.

A programra szánt 3 milliárd forintot a Nemzeti Foglalkoztatási Alap képzési alaprészéből biztosítják, és a kétkörös pályáztatás során először a képző intézményeket, majd a résztvevőket választják ki - ismertette.

A határidőkről elmondta: január végéig kiírják a képzők részére a pályázatokat, és február végén születik döntés a képzőkről, március elejétől pedig a hallgatók is jelentkezhetnek egy internetes felületen. A képzések március végétől indulnak a tervek szerint.

Pákozdi Szabolcs, az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. (OFA) ügyvezetője a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a felnőttképzési törvény alapján általános nyelvi képzés folytatására jogosult a felnőttképző intézmények pályázhatnak, olyanok, amelyek elfogadott képzési programokkal rendelkeznek. A pályázatokat régiónként írják ki, de egy képző több régióra is pályázhat, illetve egy régióra több képző intézmény is adhat be pályázatot.

A képzőnek fontos feladata, hogy a szintfelmérő alapján meghatározza, ki milyen messze van attól, hogy letegye a középfokú, C típusú nyelvvizsgát. A képzés 6-14 fős csoportokban zajlik majd, és igyekeznek sokféle időpontot kínálni annak érdekében, hogy például munka mellett is elvégezhető legyen a képzés. A heti képzési időnek el kell érnie a 6 órát - mondta Pákozdi Szabolcs. Hozzátette: a képző intézmények számára kiírt pályázatok az ofa.hu-n lesznek elérhetők.

Kérdésre válaszolva elmondta: motiválják az intézményeket arra, hogy minél többen tegyenek sikeres nyelvvizsgát a képzés után, és ha nem éri el a kellő százalékot a sikeres vizsgázók száma, a támogatás utolsó részletét nem fizetik ki. A résztvevők a képzés megkezdésével vállalják, hogy az első sikertelen nyelvvizsga után még kétszer próbálkoznak - mondta egy kérdésre Czomba Sándor.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!