2p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Átlagosan ötvennégy nappal többet kell dolgoznia az Európai Unióban egy nőnek azért, hogy ugyannyi jövedelemhez jusson, mint egy férfi, ezért a gyengébb nem képviselői számára munkabér szempontjából csak február 22-én ért véget a tavalyi év - hangoztatták az Európai Parlament szocialista frakciójának hölgytagjai a nemek közti egyenlő fizetések napján rendezett tanácskozáson.

Kevesebbet keresnek

Gurmai Zita (MSZP), az Európai Szocialisták Pártjának nőszervezeti elnöke a rendezvényen felszólalva elmondta: az átlagosan 15 százalékos bérkülönbség - amellett, hogy elítélendő - az Európai Unió versenyképességi fejlődését is hátráltatja. Ekkora bérkülönbség mellett ugyanis nehéz több hölgyet a munkaerőpiacra vonzani, márpedig az EU úgynevezett lisszaboni stratégiájának ez kiemelt célja.

A résztvevők között foglaltak helyet a baloldali munkaügyi miniszterek, köztük a német Franz Müntefering. Magyarországot Csizmár Gábor, a szociális és munkaügyi tárca államtitkára képviselte. Gurmai Zita a megbeszélés tapasztalatairól nyilatkozva elmondta: valamennyien egyetértettek a bérek kiegyenlítésére szolgáló programok szükségességével, a közös üzenetek fontosságával, a nők foglalkoztatásra ösztönzésének jelentőségével, valamint a tisztességes gyermekellátó hálózatok létrehozásával.

Éves elemzések kellenek

Gurmai Zita előadásában elmondta: a jelenlegi különbségnek egyik oka a nők diszkriminációja, vagy az a tény, hogy a részmunkaidőben dolgozók nagyobb része még mindig nő. A római szerződés már 1957-ben tartalmazta az egyenlő munkáért egyenlő bér elvét, a tavaly hat miniszterelnök kezdeményezésére aláírt uniós esélyegyenlőségi kezdeményezés pedig még mélyrehatóbban kezelné az egyenlőség ügyét, de a program megvalósulásához politikai szándékra van szükség - mondta a képviselőnő.

Gurmai Zita sürgette a problémával foglalkozó szervezetek hálózatának megteremtését, uniós szintű kvóták meghatározását a cégek számára, valamint részletes éves elemzéseket a fizetések közti különbségekről. Úgy vélte, az unióban nem tesznek eleget azért, hogy a nők össze tudják egyeztetni a családi kötelezettségeket a munkával, és javulásra van szükség még abban is, hogy a férfiak tisztességesebb arányban részesüljenek a családi feladatokból.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!