2p

A fogyasztók, felhasználók elégedettségétől is függővé tenné Hagyó Miklós a cégvezetők prémiumát - a főpolgármester-helyettesnek erről a személyes véleményéről közleményben tájékoztatott.

A dokumentum szerint a szocialista politikus levélben kérte a fővárosi önkormányzat szolgáltató- és közüzemi cégei igazgatóságaitól és felügyelő bizottságaitól, hogy a cégvezetők premizálási kritériumrendszerének egyik pillére a hitelesen és rendszeresen mért fogyasztói-felhasználási elégedettségindex. A fővárosi önkormányzati cégek vezetőinek döntései ugyanis a vállalatokon keresztül több millió ember napi életvitelét befolyásolják - rögzíti a közlemény.

A főpolgármester-helyettes emlékeztet arra, hogy tavaly "átvilágították" a cégek működését, s megkezdődött, illetve néhol már be is fejeződött az ésszerűbb és versenyképesebb gazdálkodást szolgáló szerkezeti átalakítás.

Hagyó Miklós tudatta: a cégvezetők két éve változatlan bérének emeléséről néhány hete a vezetői és a vállalati működés egyéves tapasztalatai alapján, a tiszta és átlátható működtetés részeként döntöttek.

A főpolgármester-helyettes arra kéri Lakos Imre és Somlyódy Csaba bizottsági elnököt, hogy a cégvezetők prémiumfeltételeinél legyen meghatározó szerepe a fogyasztók, felhasználók véleményének, elégedettségének - áll a közleményben.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!