A GVH rendelkezésére álló adatok szerint a két országos kereskedelmi adó reklámpiaci részesedése nem áll arányban nézettségükkel. Másodszor, a műsorszolgáltatók magyarországi piacon való megjelenése jelentős mértékben a kábeltelevíziós platformon való megjelenés lehetőségétől függ. Harmadszor ezen a platformon a műsorcsomagok kizárólag a platformszolgáltatótól szerezhetők be.
A GVH aláhúzza, hogy a fent említett körülményekből nem következik feltétlenül, hogy a piacon a verseny korlátozódik vagy torzul, ennek és az ebből az esetlegesen fakadó fogyasztói hátránynak az értékelésére az ágazati vizsgálat keretében kerül sor.
Alacsony választék, magas hirdetési tarifák
Ugyanakkor fentiek miatt a GVH előzetes feltevései szerint a hazai elektronikus médiapiac koncentráltsága magasabb, ezzel együtt a választék is alacsonyabb, a hirdetési tarifák akár magasabbak is lehetnek. A nézettséget növelő sport-és csúcsfilm közvetítési jogokhoz, illetve bizonyos csatornákhoz való hozzáférés területén esetlegesen, méltányos szintet meghaladó módon alkalmazott feltételek pedig csak tovább fokozhatják a kínálat csökkenéséhez vezető aránytalanságokat és a piacralépési terheket a televíziós piacon.
Digitalizáció: adottak-e a piacralépés feltételei?
Az ágazati vizsgálat nem csak a múltbeli és jelen piaci helyzet, hanem a digitalizációra tekintettel a verseny fogyasztók szempontjából való jövőbeni alakulására is kiterjed. A Magyarországon is küszöbön álló digitalizáció technológiai oldalról ugyanis biztosíthatja a fogyasztói jólét növekedésének feltételeit, de annak kialakulása a műsorszolgáltatók tényleges piacralépéstől, a felszabaduló kapacitások műsorszolgáltatók általi minél szélesebb körű kihasználásától függ.
Megfordítva ez azt jelenti, hogy a piacok fejlesztéséhez hozzájáruló digitalizáció fogyasztók oldalról mérhető sikere a változatos tartalmat kínáló, sokszereplős piac kialakulásának függvényében alakulhat csak. A digitalizáció ugyanis annyiban képes a választék növekedése révén a fogyasztói jólét növekedéséhez hozzájárulni, amennyiben a szükségtelen korlátozásoktól mentes piacralépés feltételei adottak. A GVH által azonosított fenti körülmények azonban azt valószínűsítik, hogy ez az említett feltételek nem állnak fenn.
Az ágazati vizsgálat első lépéseként a GVH a gazdasági ágazat egyes vállalkozásaitól a versenytörvénybe foglalt felhatalmazás alapján felvilágosítást kér. Az első adatkéréseket a hivatal szeptember közepén küldi meg a piaci szereplők részére. Az ágazati vizsgálat a tervek szerint 2008 augusztusában zárul majd a vizsgálat eredményeit tartalmazó jelentés közzétételével.