2p

Az üzleten kívül kereskedést végző eladók tevékenysége elleni panaszt ugyanúgy kelljen kezelni, mint az üzlettel rendelkező kereskedők elleni kifogásokat - erre tesz javaslatot a Gazdasági és Közkedési Minisztérium (GKM) egy kormányrendeletet módosító javaslatában, a szöveg a minisztérium honlapján olvasható.

A kormány még 1994-ben hozott rendeletet az üzleten kívüli kereskedés szabályiról. Ebből kimaradt a fogyasztói panaszok intézésének a rendje, e joghézag kiküszöbölésére tesz most javaslatot a GKM.

Az üzleten kívüli kereskedelemnek alapvetően két módja létezik. Az egyik az, amikor az eladó a lakásán, munkahelyén keresi fel a vevőt, a másik esetben viszont az eladó által szervezett utazáson, rendezvényen kerül sor eladásra.

A hatályos rendelet kimondja, hogy ezzel a technikával nem lehet eladásra kínálni ingatlant, biztosítást, értékpapírt, sőt építési szolgáltatást sem. Az üzleten kívüli kereskedésben előírás, hogy az eladónak tájékoztatnia kell a fogyasztót arról, hogy az áru átvételét követő nyolc munkanapon belül - indoklás nélkül - elállhat a szerződéstől.

Arról viszont nincs szó a rendeletben, hogy ha a vásárlónak panasza van a kereskedő tevékenysége ellen, akkor mit tehet. A javaslat írásbeli panaszt fogalmaz meg erre az esetre, amit a kereskedőnek - az általa a szerződés megkötésekor közölt címre - kell elküldeni. Az eladónak a panasz kézhezvételét követő 30 napon belül meg kell vizsgálnia azt, és - ezen határidőn belül - írásban válaszolnia kell a vevőnek. Ez a szabály azonos azzal, amely jelenleg is él az üzlettel rendelkező kereskedőkre.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!