4p

A Balaton környéki települések fejlesztése csak úgy valósítható meg, ha az állam biztosítja számukra az európai uniós források elérhetőségét, hiszen még egy erős gazdasággal rendelkező falu, város sem tud megélni az önkormányzat bevételeiből. Továbbá sürgősen tenni kell azért, hogy megakadályozzák az itt élő lakosok elvándorlását, mondta el az mfor.hu Stafétájában Suchman Tamás, a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke.

Jászai Gellért, az SCD Holding CE Rt. Elnöke:

- Hogyan látja a kkv-k szerepét a balatoni turizmus fellendítésében? Hogyan növekedhet a balatoni falvak, városok szerepe a gazdaság vérkeringésében?

Suchman Tamástól, a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke:

-
Ahhoz, hogy a Balaton a 21. századi kihívásoknak eleget tudjon tenni, két szektorban szükséges komoly fejlesztéseket tenni. Egyrészt meg kell teremteni a vendéglátás fogadófeltételeit, másrészt biztosítani kell a lehetőségeket, hogy idegenforgalmi attrakciók szülessenek.

A kkv-knak és nagy szállodavállalatoknak is lépéseket kell tenniük annak érdekében, hogy a minőségi turizmus feltételei teljesüljenek. Ennek megvalósításához az éttermek és vendéglátóhelyek minőségét legalább a déltengeri üdülőhelyek szintjére kell emelni.

A kis- és közepes vállalatoknak és a nagyobb cégeknek is szükségük van azonban az állam segítségére, amelynek támogatnia kell mind a két említett szektort, és biztosítania kell a cégek számára az európai uniós források elérhetőségét.

Munkát kell adni az itt élőknek

A huszonkettes csapdájával állunk szembe a balatoni falvak, városok szerepét illetően, hiszen egy erős gazdasággal rendelkező településnek könnyebb a fogadófeltételeket megteremteni vagy jobbá tenni, például képes fejleszteni az infrastruktúrát. Ha egy falunak vagy városnak nagy az idegenforgalma, az szintén visszahat, mivel egyebek között az önkormányzat bevételei növekednek.

Azonban azt tudni kell, hogy ezekből a befolyt pénzekből nem élnek meg a települések, így szükség van más forrás biztosítására is.

Az SCD balatoni beruházásának látványterve

Az egyik legégetőbb feladat megakadályozni a magyar tenger környéki települések kiürülését. Ezért szükséges megoldani az állandó lakosság foglalkoztatását és biztosítani az ott élők egész éves megélhetését.

A térség akkor indulhat komoly fejlődésnek, ha a kiemelt üdülőkörzet mind a 164 települését bevonjuk.

Számtalan területre oda kell figyelni: fejlesztések szükségesek az ipar, a szolgáltatások, a kultúra, de még az oktatási rendszer területén is. Ahhoz, hogy mindez megvalósuljon, elengedhetetlen a hosszú távú gondolkodás.

Suchman Tamás kérdez Holló Gyulától, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Vízgyűjtő-gazdálkodási és Vízvédelmi Főosztályának vezetőjétől:

Garantálható-e hosszú távon a Balaton vízminősége?

A választ Staféta című sorozatunk következő részében olvashatják!

Bóka István: - Mennyire látja biztosítottnak a Balaton környéki 21 településre tervezett beruházás életképességét, megtérülését?
Jászai Gellért (képünkön): - Ha a beruházást nem gondolnánk életképesnek, bele sem fogtunk volna a munkába. Szükség van a minőségi turizmus...

Balogh Ákos: - Balatonfüreden az elmúlt időszakban több jelentős szállodaberuházás történt. Melyek az első érezhető hatásai a beruházásoknak?
Bóka István (képünkön): - A legtöbb fejlesztés 2006 végére, illetve az idei év elejére fejeződött be a településen...

Kürti Sándor: - Mit lehet látni vidéken a fejlesztésekből, mire következtet a gazdaság jelenlegi működéséből?
Balogh Ákos (képünkön): - A négy éves politikai váltógazdaság nem kedvez a stabilitásnak. Bankárként életközeli valóságot látok, s ez a pillanatnyi állapotokat tekintve nem...

Olvassa el a Staféta korábbi részeit is!

Kovács Zita

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!