1p

A magánszemély ügyfeleknek nyújtott jelzáloghitelekre, valamint a hitelkártyákra koncentrál a fél éves Allianz Bank, de hamarosan megjelenik a kis- és középvállalati piacon is - mondta Farkas Ádám vezérigazgató kedden.

Jelenleg harmincezer ügyfele van az új banknak, ezt év végére a duplájára növelik. A hitelintézet várhatóan két év múlva lesz nyereséges - mondta a vezérigazgató. Jelenleg 1700 fős értékesítési gárda segíti a bank termékeinek eladását, de tucatnyi biztosító fiókot is "kétfunkcióssá" tettek. Az év végére az ilyen fiókok száma eléri a 30-at.

Az Allianz Hungária stratégiai célja, hogy komplex szolgáltatásokat nyújtó pénzügyi házzá váljon, ennek érdekében indította el saját bankját.

A tavaly novemberben startolt Allianz Bank Zrt.-nél januárban hajtott végre a tulajdonos névértéken 300 millió, kibocsátási értéken 3 milliárd forintos tőkeemelést. A bank jegyzett tőkéje ennek köszönhetően 9 milliárdról 9,3 milliárd forintra emelkedett, 2,7 milliárd forint pedig a tőketartalékot növelte.

A biztosító társaság tavaly a tevékenységét immáron fiókként folytató Dresdner Bank (Hungaria) banki licencét vásárolta meg saját bankja elindításához.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!