2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Kevesebb mint egy héttel azután, hogy bejelentették a 787-es gép szállítási időpontjának késését, a Boeing közölte: meneszti azt a vezetőt, aki a programért három éven keresztül felelt.

Mike Bair, a 787 Dreamliner program vezérigazgatója helyére Pat Shanahan kerül, aki korábban már két programot is vezetett a Boeingnél. Shanahan előzőleg a cég katonai egységénél dolgozott öt éven keresztül - közli az AP hírügynökség.

Bair az üzleti stratégia és marketing részleg elnökhelyettese is volt a cég Seattle-központú utasszállító divíziójánál, ezután nevezték ki a 787-es program vezetőjének. A Dreamliner-vezér Michael Cave munkáját veszi át, aki hasonló beosztásban dolgozott a cég vállalati részlegénél Chicagóban.

Scott Carson, a Boeing utasszállító egységének vezérigazgatója a bejelentésről szóló közleményben méltatta Bair érdemeit, ugyanakkor jelezte: Shanahant tartja jelenleg a megfelelőbb személynek a feladatra.

Mint korábban megírtuk, a cég közlése szerint a 787-esek első darabjait jövő év november végén, vagy decemberben kapják meg a megrendelők az eredetileg tervezett 2008 május helyett. A gyártás során több probléma is akadt, legutóbb a repülési szoftverrel voltak gondok. A cégnek több mint 700 megrendelése van a 787-es repülőgépre 48 légitársaságtól.

Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!