3p

A márkák ereje már a gyermekeknél is érvényesül, egy most publikált vizsgálat szerint, a 3-5 évesek, ha a McDonald's csomagolásában kapnak ételt, azt ízletesebbnek tartják, mintha az azonos terméket logó nélküli dobozban fogyasztanák.

Az óriáscégek - és a szülők - felelősségét veti fel az a kutatás, amelyet a Stanford University gyermekkorház részlege végzett. A kutatók ugyanis azt állapították meg, hogy már a 3-5 éves gyermekeknél óriási szerepe van a választásban a brandeknek. Kísérleteik során azonos csirkefalatokat a csomagolástól függően a gyermekek más ízűnek érzékeltek.

A tesztek során ugyanis a McDonald's termékének hitt (ilyen csomagolásban adott) chicken nuggettet sokkal finomabbnak találták, mint a jelöletlen dobozban adott azonos terméket. A kísérletekben a kicsiknek adott egészséges táplálékok (zöldség, tej) messze lemaradtak a csirkehús mögött. Érdekesség ugyanakkor, hogy a logóval ellátott, illetve a fehér papírba csomagolt hamburgerek esetében már nem volt a fentiekhez hasonló különbség, bár ezt az is magyarázhatja, hogy a McDonald's szendvicsei a korábbi tesztek során a felnőttek körében a sereghajtók közé kerültek.

A kutatásban részt vett 3 és 5 év közötti gyermekek olyan háztartásban éltek, ahol átlagosan 2,4 darab tévékészülék volt, melyekből többnyire a vizsgált fiúk és lányok szobájába is jutott. Éppen ezért jutottak arra a következtetésre a korház szakértői, hogy az ízlelés és a gyermekekre ható reklámok között van összefüggés. A kicsik harmada egyébként heti rendszerességgel eszik a gyorsétteremben, és háromnegyedüknek van a McDonald's menükhöz adott játéka.

Az eredmények kapcsán a kutatást vezető Thomas Robinson professzor annak a véleményének adott hangot, hogy el kell gondolkodnia a cégeknek és a társadalomnak a gyermekeknek szóló reklámok használatán, illetve azok szabályozásán. A hatásuk ugyanis megkérdőjelezhetetlen, nem véletlen, hogy éppen a gyorséttermek költik a legkomolyabb összegeket a gyermekeknek szóló termékeik promótálására.

A rájuk nehezedő nyomás kapcsán a cégek persze megpróbálnak "előre menekülni". Az Egyesült Államok legnagyobb élelmiszeripari és üdítőgyártó cégei a közelmúltban jelentették be, hogy új szabályozást hoznak létre, amely korlátozza a reklámozást a 12 év alatti gyerekek körében. A McDonald's akkor azt közölte, hogy csak az egészségesebb Happy Meal menüket fogja hirdetni, és a rajzfilmfigura-karaktereket is csak e célból fogják felhasználni a cégek - legalábbis az USA-ban.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!