3p

Optimistábbak lettek a magyar gazdaság jövőjével kapcsolatban a hazai vállalatvezetők: a válaszadók négyötöde szerint továbbra is stabil vagy növekvő lesz a magyar gazdaság teljesítménye, ami közel 20 százalékkal magasabb érték, mint tavaly ilyenkor - egyebek között ez derül ki az EY legfrissebb Tőkebizalmi Barométeréből, amelynek eredményeit hétfőn tették közzé.

A globális trenddel megegyezően a magyarországi vállalatvezetők is bizakodóbbak a gazdasági kilátásokat tekintve, mint voltak egy évvel ezelőtt. A közlemény kiemeli: a globális és a magyar felmérés eredményei egyaránt azt mutatják, hogy a válaszadók 45 százaléka tervez a következő 12 hónapban létszámbővítést, míg 45-49 százalék tervezi a létszám szinten tartását. A magyar válaszadók 70 százaléka tervezi vállalkozása bővítését, ami jelentősen meghaladja a nemzetközi felmérés eredményeit (33 százalék).

A magyar válaszadók összességében bizakodóbbak a magyar gazdaság teljesítményét illetően, mint a globális kilátásokat tekintve: globálisan a vállalatvezetők többsége javuló feltételekre számít a világgazdaságban, a magyar vezetőknek azonban csak alig több mint harmada osztja ezt a véleményt.

A felmérés szerint a magyarországi várakozásokban tavalyhoz képest a legjelentősebb pozitív változás a hitelek hozzáférhetőségénél figyelhető meg, itt a válaszadók 55 százaléka számít javulásra. Egyre erősebbek ugyanakkor az eurózóna stabilitásával kapcsolatos aggodalmak.

A felmérésben szereplő magyar vállalatvezetők szerint a vállalati stratégiára a következő 12 hónapban a digitalizáció lesz a legnagyobb hatással. A globális felmérés eredményei szerint pedig a vállalati stratégiát a gazdasági erőegyensúly kelet és dél felé irányuló földrajzi eltolódása befolyásolja majd leginkább. Míg a magyar felsővezetők fő prioritása a szigorú költséggazdálkodás, a globális válaszadók a nyersanyagok és devizák növekvő volatilitásának kezelésére irányítják figyelmüket.

A megkérdezett magyarországi vállalatvezetők többsége bizalommal tekint az itthoni akvizíciós piac kilátásaira. Az EY várakozásai szerint jelentősen nőni fog a tranzakciós aktivitás a magyarországi vállalatok körében. A közlemény idézi Dezse Margaret-et, az EY tranzakciós tanácsadási szolgáltatások üzletágának vezető partnerét, aki elmondta: a magyar válaszadók 45 százaléka számít arra, hogy társasága a következő 12 hónap során elindít valamilyen akvizíciót, és többségük több tranzakciót tervez ez idő alatt, mint amennyit az elmúlt évben lezárt.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!