5p

Uniós vizsgálat után közös fellépés várható a mobiltartalomszolgáltatók megrendszabályozására, mert az európai hivatalok szerint az ilyen cégek nyolcvan százaléka nem működik megfelelően. A magyar hatóságok is vizsgálódtak, itthon is találtak szabálytalanságokat. Ezzel együtt a többségében háttérképeket, csengőhangokat szolgáltató cégek úgy vélik: aki meg akar élni a piacon, nem az ügyfelek átverésére hajt. Mfor.hu háttér.

Van, akinek megéri (Mfor-montázs)

Internetes fórumok, blogok tele vannak olyan elrettentő történetekkel, amelyekben a mobiltartalmakat szolgáltató cégek kisebb nagyobb állítólagos stiklijeiről esik szó.

A legtöbb probléma általában abból adódik, hogy az ügyfelek csak egyféle tartalmat, például csengőhangot vagy fotót kívánnak lementeni telefonjukra, és nem veszik figyelembe azt, hogy nem egyszeri alkalomra regisztrálnak, hanem egy havidíjas szolgáltatást vesznek igénybe. Az egyenlegüket innentől kezdve havonta megterhelik a szolgáltatók, a leiratkozáshoz szükséges adatokat pedig sokszor nehéz előteremteni.

Senki sem tökéletes

Az uniós vizsgálatban résztvevő országok hivatalai az összesen ellenőrzött 558 weboldal közül 466-nál, azaz nyolcvan százalékos arányban bukkantak hiányosságra. Az ellenőrzött oldalak közel fele (268 oldal) árfeltüntetési, több mint hetven százaléka (399 oldal) a fogyasztónak nyújtott tájékoztatási hiányosságokat mutat, míg hatvan százaléka (azaz 344 oldal) megtévesztő, félreérthető módon közöl információkat. Magyarországon a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság és a Gazdasági Versenyhivatal vizsgált meg összesen 26 weblapot.

Tájékoztatásuk szerint kiemelt figyelmet fordítottak a gyerekeket, fiatalokat célzó weboldalak esetében arra, hogy az tartalmaz-e megfelelő tájékoztatást az árakról, a letöltésre alkalmas telefonok listájáról, arról, hogy szükséges-e mobilinternet használata, valamint a regisztráció és a lemondás feltételeit is vizsgálták.

A hatóságok végül arra jutottak, hogy az itthoni cégek egyike sem felel meg maradéktalanul a jogszabályoknak, tehát például hiányos a tájékoztatás, vagy egyszerűen nem felel meg a valóságnak. Az ellenőrök például olyan esettel is találkoztak, hogy a szolgáltató tájékoztatása alapján a szolgáltatás lemondása normál áron történik, de a megadott szám az emelt tarifás hívássávba tartozik.

Probléma az is, hogy a legtöbb esetben nem szerepel a szolgáltatók elérhetősége a weboldalakon, így nem lehet például reklamálni a cégnél, ha valami problémája van az ügyfélnek.

Hitelrontás

A szolgáltatások árai sincsenek rendesen feltüntetve a hatóságok szerint. A teljes végösszeg helyett sokszor csak szétbontva szerepelnek az árak (egy sms elküldése 480 forint plusz áfa, de a regisztrációhoz három sms kell). Az sem egyértelmű, hogy a regisztráció automatikusan megújul-e minden héten - függetlenül attól, hogy az előző regisztrációkor "levásárolta-e" az sms-ek árát az ügyfél. Emellett arról sem adnak tájékoztatást, hogy a regisztráció díját - amely ismételten 3 x 480 forint - automatikusan levonják-e a fogadott szöveges üzenetekkel.

A piacon működő cégeket tömörítő Magyar Mobilmarketing és Tartalomipari Egyesület főtitkára elismeri, hogy vannak a magyar piacon lehúzós kísérletek. Ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy a komolyabb cégeknek nem érdekük a csalás. Tóth Krisztián szerint éppen ezért túlzók az uniós és a magyar hatóságok megállapításai.

"A magyar piacon hetven-nyolcvan cég működik, közülük tizenöt-húsz az, amelyik dominánsnak mondható. Éves szinten tíz-tizennégy milliárd forint fordul meg ezen a területen, így az ebből élő cégeknek nem érdeke, hogy elveszítsék bevételi forrásaikat" - tette hozzá.

Az egész terület hírnevét tönkreteszik ugyanakkor a kirívó szemtelenségek, éppen ezért hozta létre szervezetük a Piacőr szolgáltatást. Itt az ügyfelek bejelentései alapján próbálják kiszűrni a csalókat, illetve a hibás szolgáltatásokat. A főtitkár szerint ugyanis többször előfordul, hogy megbízható cégek új szolgáltatásainak bevezetésébe hiba csúszik. Ilyenkor az Egyesület tulajdonképpen közvetít a "lenyúlás gyanújába keveredett" cég és a dühös ügyfél között.

Figyelmetlen ügyfelek


"Körülbelül egy éve alakultunk, az eltelt idő alatt már vagy négyszáz panaszt kezeltünk. Olyan is előfordult, hogy egy cég beismerte a hibát, és visszafizette az ügyfél pénzét, de nyilvánvaló csalási kísérleteket is megakadályoztunk" - mondta a főtitkár. Konkrét példaként azt az esetet említette, mikor egy társaság sms-ben kért visszahívást egy emeltdíjas telefonszámra - anélkül, hogy a hívás célját közölték volna az üzenet címzettjével.

Tóth Krisztián ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy tapasztalataik szerint az ügyfelek is - akik között sok a fiatal - figyelmetlenek. "Probléma például, hogy nem olvassák el az egy-egy szolgáltatásra történő feliratkozáskor kapott sms-eket. Pedig ekkor még lenne idejük arra, hogy visszamondják a regisztrációt. Ezekben az sms-ekben van adat arra vonatkozóan is, miként lehet megszüntetni a szolgáltatást, viszont ezeket gyakran olvasás nélkül azonnal törlik, így valóban problémás a leiratkozás" - magyarázta.

A vizsgálat során feltárt tájékoztatási problémákkal kapcsolatban Tóth Krisztián elmondta, hogy a piacon működő szolgáltatók sokféle lehetőséget kínálnak ügyfeleiknek, így az árképzés és a tájékoztatás is sokrétű.

Hozzátette, hogy a komoly cégek minden esetben ügyelnek a szabályok betartására, így a szektor maga sem tart további vizsgálatoktól. A fogyasztóvédelmi hatóság honlapján az olvasható, hogy az általános vizsgálatok után megkeresik a szolgáltatókat is.

L. Nagy Gábor

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!