2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A kormány egyáltalán nem tervezi, hogy újabb vasútvonalakat zár be nyártól - közölte Hónig Péter közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter szerdán.

A miniszter a sajtótájékoztatóján arra a Magyar Nemzetben szerdán megjelent cikkre reagált, amely szerint újabb jelentős vonalbezárásokra készül a kormány, de az erről szóló kormányrendeletet csak a választások másnapján hozná nyilvánosságra.

Hónig Péter elmondta: a közösségi közlekedés idei menetrendje már tavaly december óta érvényben van, egészen 2010 végéig. Kiemelte: a menetrend már tartalmazza a nyári menetrendi változásokat, emellett a közszolgáltatási szerződéseket is aláírták, így azt a jelenlegi kormány már nem fogja megváltoztatni.

A miniszter emlékeztetett: a decemberben bevezetett új menetrend szerint a kormány a korábbiakhoz képest 28 mellékvonalon szünetelteti a személyszállítást. Az első hónapok tapasztalata alapján a Volán társaságok rugalmasan pótolták a szünetelő járatokat,  menetrendjüket a helyi igényeknek megfelelően alakították ki.

A cikkben említett rendelet csak rangsorolja a vonalakat, ami csupán arra szolgál, hogy több rugalmasságot biztosítson a megrendelő államnak - tette hozzá. A miniszter rámutatott: már a tavalyi módosítások során eldöntötték a vonalak rangsorolását országos jelentőségű, valamint regionális vonalak szerint.  A vonalak pontos besorolására azonban még nem született kormányrendelet, így az új szabály ezt teljesíti majd.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!