2p

Továbbra is kiemelkedő szerepet töltenek be a kisebb üzletek a hazai élelmiszerek kereskedelmében, mivel a GFK közvélemény-kutatásában 2004 óta most először említették a vásárlók nagyobb arányban a kisebb önkiszolgáló üzleteket a hipermarketekkel szemben olyan vásárlási helyszínként, ahol a legtöbb pénzt költik élelmiszerekre - közölte a GfK Hungária az MTI-vel.

A Gfk Hungária hazai vásárlási szokásokat vizsgáló, ezer főt felölelő személyes megkérdezésen alapuló Shopping Monitor és Shopping Mission 2008-2009 tanulmánya megállapítja: míg a hazai tulajdonú láncokat alkotó üzletek elsősorban a napi rutinbevásárlások, illetve a spontán vásárlások helyszínei, addig a hipermarketek továbbra is a nagybevásárlások kedvelt színterei.

A hipermarketeket jellemzően az árengedmények, akciók miatt keresik fel a vásárlók, de emellett szinte minden típusú vásárlás - a napi rutinvásárlások és a sürgős szükséglet kielégítése céljából végzett vásárlások kivételével - megfigyelhető bennük. A szupermarketek esetében szinte minden vásárlási típus azonos arányban fordul elő.

A tanulmány kiemeli: a diszkontoknál az árengedmények, akciók keresése, illetve a nagybevásárlások a legjellemzőbb vásárlási alkalmak. Az árengedményeket és akciókat keresők 46 százaléka, míg a nagybevásárlásokat tekintve 41 százalék említette a diszkontokat.

A hazai tulajdonú láncokat alkotó üzletek alapvetően a napi rutinbevásárlások, a sürgős szükséglet kielégítésére irányuló vásárlások, illetve a spontán vásárlások helyszínei.

Legfontosabb előnyük a lakó- vagy munkahelyhez való közelség, valamint a boltok személyzetével kialakított személyes kapcsolat, amelynek eredményeképpen a vásárlók úgy érzik, ezekben az üzletekben az átlagosnál jobban figyelnek rájuk.

A hazai láncokat alkotó boltok választéka gyengébb, mint az összes élelmiszer-kereskedelmi lánc átlaga, áraik is magasabbak az átlagosnál, a boltok kialakítása és termékeik minősége pedig átlag közeli.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!