2p

Gazdaságdiplomáciai offenzívát indít hamarosan az Egyesült Államokban Magyarország – írja a Világgazdaság. Ennek általános célja a kétoldalú kereskedelmi és tőkekapcsolatok további mélyítése, ezen belül is elsősorban az amerikai gazdaságban meghatározó kis- és középvállalkozói együttműködések bővítése – tudta meg a lap meg Simonyi Andrástól, Magyarország washingtoni nagykövetetétől.

Az offenzívával a kormányzat többek között azt akarja elérni, hogy a magyar vállalati szférában felkeltsék az érdeklődést az USA mint gazdasági partner iránt.

Az USA-val folytatott kereskedelmi forgalom meghaladja a 3 milliárd dollárt, magyar aktívummal. Mintegy 10 milliárd dollárnyi amerikai működő tőke telepedett meg már eddig is Magyarországon, a cégek zömmel termelőberuházást hoztak Magyarországra. A befektetések között a legtöbb a magasan fejlett technológiát, nagy hozzáadott értéket adó ipart és szolgáltatást eredményez - mondta a lapnak Simonyi András.

A nagykövet szerint azonban ennél sokkal nagyobbak lehetőségek. Ezek kiaknázásához új módszerekre is szükség van, többek között a magyar vállalatok intenzív amerikai jelenlétére. El kell felejteni azt, hogy az USA messze van - tanácsolja a magyar vállalatoknak Simonyi, mert szerinte aki komolyan be akar törni az amerikai piacra, annak akár kéthetente meg kell jelennie a helyszínen.

A nagykövet úgy látja, igen sok befektetés érlelődik, a többi között autó-, gyógyszer-, vegyipari, biotechnológiai területeken, illetve az információtechnológiában, a hardvergyártásban és persze a szolgáltatásokban - írja a Világgazdaság.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!