A Medián napokban készült országos felmérése szerint tíz emberből hat felháborítónak tartja, hogy az Országos Rádió és Televízió Testület október végi döntése értelmében új cégek kapták meg a két országos rádiófrekvenciát, így a Sláger helyén a Neo FM, a Danubius helyén pedig a Klassz Rádió szól majd. A megkérdezettek nagy része szerint szakmai helyett politikai és/vagy korrupciógyanús döntés született a pályázaton, tíz emberből hat pedig egyenesen felháborítónak tartja a két kereskedelmi rádió megszűnését.
Most abba ne menjünk bele (mivel ez a cikk nem erről szól), mennyire volt politikai mutyi eredménye az ORTT döntése – ha az volt, az természetesen elítélendő. Ezzel együtt azt hiszem, az elmúlt évek során számtalan olyan szakmainak álcázott politikai döntéssel találkozhatott a magyar közélet, amelyek esetében sokkal jobban tele volt az a bizonyos bili – érdekes módon akkor nem kapálóztak ennyire az igazság felkent bajnokai.
A politikai szálak boncolgatásánál mentális közegészségügy szempontjából sokkal lényegesebb, de az elmúlt hetek médiabalhéjában mégis elsikkadó kérdés, hogy mit is sirat most a magyar nép Kóka János vállára borulva.
A kimúlásra ítélt adók közül a kisebbik rossz a Danubius Rádió, amely Jáksó László személyében képes volt legalább egy, tehetségét ízléssel és vállalható hozzáállással párosító műsorvezetőt prezentálni, és bármennyire is egyoldalú volt zenei kínálata, azért ebben a tekintetben is utcahosszal vezetett országos kereskedelmi társa előtt.
Az igazi szar a palacsintában kétségtelenül a Sláger Rádió, amely olyan rombolást vitt végbe a magyar társadalom szellemi állapotában, amelyért egy, a kultúrára valamit is adó országban minimum néhány év felfüggesztett járna. Ez (volt) ugyanis az a csatorna, amely normává tette a középszert, követendő példát csinált az erőltetett jófejkedésből, gügyögött, böfizett, hasát vakargatta, és az egyetemes magyar tudatalatti sajnos nehezen kitörölhető részévé tett olyan előadókat, akik zenei színvonalat tekintve egészen elképesztő mélységekbe küzdötték le magukat – megfosztva hallgatóikat attól, hogy valaha is fogalmuk legyen a valódi zene erejéről és lényegéről.
Ezzel párhuzamosan a Sláger (is) nagyban felelőssé tehető azon massza felduzzadásáért, amelynek a nap legnagyobb eseménye, ha a csillagszemű szópásztor belefingik a mikrofonba, és amely a szimpátiakoncerten kisóvódás módjára kürtöli bele a világba, hogy "Ne szűnnyééé meg". A tragédia, hogy ezt, az amúgy alapvetően jószándékú tömeget 12 éve egy olyan adó okítja ízlésre, szeretetre, összetartozásra, amely ezen értékektől olyan távol áll, mint Michelle Wild attól, hogy felvegyék az Engesztelő Szűz Mária Társaságba.
És ezen az sem változtat, ha az adó maga köré gyűjtött egy-két szépreményű műsorvezetőt, akik azonban valahol félrecsúsztak, és mérhetetlen idiotizmusba oltották kétségkívül meglévő tehetségüket - reggeli Danubiusos-kollégáikkal karöltve.
Összességében a Sláger pont olyan volt, mint a közeg, amelyből vétetett, pont olyan, mint amilyennek amerikai tulajdonosai kitalálták – szakmailag vérprofi, de szellemiségében bugyuta, zenéiben és szövegeiben pedig émelyítően gagyi és hatásvadász. Ha csak ezen sikerül változtatni a két új adónak, már akkor megérte – remény van rá, hiszen mögöttük valószínűsíthetően van egy-egy meglehetősen eltérő, de legalább vállalható, a mindennapi politikán és az ahhoz kapcsolódó szardobáláson messze túlmutató, stabil értékrend. Márpedig ez a lényeg, és ez hiányzott a Slágerből, de nagyon.
wéberb
Menedzsment Fórum
