2p

Mozgó patikák bevezetését tervezi a kormány, amelyek főként olyan településeken működnének, ahol nincs hagyományos gyógyszertár - mondta Budai Bernadett kormányszóvivő.

A mobilgyógyszertár "gyakorlati, technikai megvalósítását úgy kell elképzelni, mint a mobilpostákat. (...) De hangsúlyoznám: itt nem arról van szó, hogy gyógyszertárakat megszüntetnénk és ahelyett lenne mozgópatika. A mozgópatika kifejezetten a már meglévő fix gyógyszertárak kiegészítése lenne, lefedve az ország egészét, lefedve azokat a lyukakat, azokat a településeket, ahol jelenleg nincsenek, vagy nagy távolságban vannak egymástól a fix patikák" - mondta Budai Bernadett.

A tervezet szerint mobilpatikákban kizárólag gyógyszerész vagy szakasszisztens dolgozhat, csak ő árusíthatja a készítményeket - tette hozzá. A mozgó gyógyszertárban vény nélkül és receptre kapható készítményeket is lehetne venni, csak fokozottan ellenőrzött szereket nem forgalmazhatnának - mondta Budai Bernadett. A kormányszóvivő hozzátette: a mobilpatikák az adott településen működő orvosi ügyelettel együtt tartanának nyitva.

A gyógyszerpiaci reformmal foglalkozó pénteki kormányülésen a szaktárca irányítója beszámolt arról, hogy ma már mintegy 400 készítményt lehet patikán kívül kapni, 159 helyen - mondta a kormányszóvivő.

Április óta mintegy 1500 készítmény ára csökkent, októberig pedig további háromszáz gyógyszer lehet olcsóbb - mondta Budai Bernadett. Hozzátette: ez 2007-ben nyolc-tízmilliárdos megtakarítást jelenthet, a gyógyszerkassza pedig az idén először többletbevétellel zárhat.

Az Országgyűlés tavaly novemberben fogadta el a gyógyszerellátásról szóló törvényt. A 2007. január elsején életbe lépett jogszabály módosította a patikaalapítás szabályait, rendelkezett a patikák által fizetendő szolidaritási díjról és bizonyos, vény nélkül kapható készítmények gyógyszertáron kívüli árusításáról. A gyógyszergazdaságossági törvény megváltoztatta a gyógyszerfelírás rendjét is.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!