4p

A 2008-as év egyik nagy újdonsága lehet, hogy egyes filmszínházak belekezdhetnek a sportesemények, koncertek és egyéb kiemelt érdeklődésre számot tartó események élő közvetítésébe, így a mozi más típusú szórakoztatási formává válhat - derült ki a Deloitte sajtótájékoztatóján, ahol a telekommunikációs, média és technológiai szektorok globális irányzatait mutatták be.

Foci a moziban

A telekommunikációs, média és technológia (TMT) szektor szereplőinek 2008-ban is izgalmas kihívásokkal kell szembenézniük - közölte Kigyós Zsuzsa, a Deloitte pénzügyi tanácsadás üzletág igazgatója sajtótájékoztatón. Az amerikai hitelpiaci válság jelentősen befolyásolhatja a felvásárlásokat: bár a növekedés változatlanul megmarad a telekommunikációs területen, a feltörekvő országok mobilcégei például egyre inkább foglalkoznak akvirálással.

A GSM a modern távközlés egyik legsikeresebb technológiája, amely idén elérheti a hárommilliárdos bevételt. A GSM-hálózatokra azonban komoly kihívások várnak: a mobilszolgáltatóknak új stratégiákat kell kidolgozniuk, a technológiának pedig minden eddiginél jobban kell teljesítenie, hogy a csúcson maradhasson.

Felesleges technológiai kütyük?

Ugyanakkor az újabb és újabb technológiai berendezések esetén egyre fontosabbá válhat átgondolni, hogy megfelelnek-e a használhatóság követelményének. Ilyen lehet például a GPS-szel ellátott mobiltelefon, amelynek az alkalmazása fizikai akadályokba ütközhet a gyalogosoknál.

Problémát jelenthet, hogy az idősebb generáció, amely komoly fizetőképes réteget jelenthet, azért nem használ ilyen eszközöket, mert azok túl kicsik, emiatt nem tudják azokat megfelelően használni, illetve az érintőképernyős eszközök is hasonló okokból nem kelendőek körükben.

Akadályok az online reklámok előtt

A Deloitte előrejelzése szerint az online hirdetési piac komoly akadályokba ütközhet a jövőben. Ennek az egyik oka a fogyasztók fokozó ellenszenve az internetes reklámozási formák ellen. Ugyanakkor egyre több felhasználóban merülhet fel, hogy mennyire szabályos online szokásaiknak a nyomon követése, illetve azok mennyire tartják tiszteletben személyiségi jogaikat. Ezért a szektor szereplőinek folyamatosan figyelemmel kell kísérniük a szabályozást.

Az idei tendenciák közé tartozik, hogy a technológiai szektor mozgatói közé bekerül a környezettudatosság. Emellett a digitális védelem is egyre nagyobb szerepet kap, sok felhasználó már magánál a számítógépnél is többet költ adatbiztonságra, de ugyanez a tendencia érvényesül majd az MP3 lejátszók, mobiltelefonok, asztali DVD felvevők és külső tárolóegységek esetében is.

Megváltozhatnak a mozik 

A filmszínházaknál 2008-ban felgyorsul a digitális sugárzásra való átállás. Ez az év a megfelelő infrastruktúrával szereplő mozikban megteremti a sportesemények, koncertek és egyéb kiemelt érdeklődésre számot tartó események élő közvetítésének gyakorlatát. Így éppen azok a műfajok költözhetnek be a vetítőterembe, amelyek a klasszikus filmszínház számára állandó konkurenciát jelentenek.

Tendenciák itthon 

A globális trendek hazai hatásával kapcsolatban Karli Péter, a pénzügyi tanácsadás üzletág vezetője elmondta: a közelmúltban lezajlott konszolidációs folyamat eredményeként a magyar telekommunikációs szektorban kevés meghatározó jelentőségű szereplő van jelen, további konszolidációra pedig csak kisebb részpiacokon van lehetőség.

A média szektor strukturális változásait a következő egy évben elsősorban két fő piaci körülmény befolyásolhatja: a digitális átállás sebessége, másrészről az online reklámköltés további jelentős térhódítása. Bár a hirdetési formák a régióban is változásokon mehetnek át, az internethasználat még mindig jelentős növekedés előtt áll. Így nem csak a hirdetési felületek értéke szökhet fel, hanem magukat az online reklámköltéssel foglalkozó szolgáltatókat is vonzóbbá teheti.

Kovács Zita

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!