2p

Idősek enyhíthetik a munkaerőhiányt a boltokban.

Hamarosan a kiskereskedelemben is megjelenhetnek nagyobb számban a nyugdíjas szövetkezetek, mivel ezzel jelentős munkaerőköltséget takarítanak meg a cégek - írta kedden a Magyar Idők, amelynek érdekképviseletek illetékesei nyilatkoztak a témában.

tagok a Szomszédok Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezetből (MTI)

Pontos statisztika ugyan nem áll rendelkezésre arról, hogy eddig mennyien helyezkedtek el a szövetkezeti formában, ám július óta már több mint 70 érdekközösség alakult meg. Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára kiemelte: a júliustól bevezetett nyugdíjasszövetkezeti modell jelentős járulékkedvezményt ad a munkaadóknak, így a nagy kereskedelmi láncok érdekeltek abban, hogy jelenlegi dolgozójukat ilyen formában foglalkoztassák tovább. A dolgozónak is megéri a konstrukció, mivel rugalmas időbeosztásban vállalhat munkát, ráadásul a szövetkezetek munkaerő-közvetítő szerepének köszönhetően egyszerűbb az álláshely felkutatása is.

Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének vezetője egyebek között elmondta: az alacsony dolgozói létszámok miatt nem számít arra, hogy a nyugdíjasok nagyobb számú megjelenése az aktív dolgozók kárára menne. Zs. Szőke Zoltán, az Áfeosz-Coop Szövetség elnöke hangoztatta, hogy a szövetkezeti modell a munkaerő közvetítésében is segít, ezért rendkívül fontos eszköz az idősek munkavállalásának ösztönzésére.

A 65 év felettiek 2,4 százaléka, 42 ezer fő vállal ma Magyarországon valamilyen munkát - derül ki a Magyar Idők írásából.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!