2p

Újabb beruházásokkal tovább bővíti gyártókapacitását a Ganz Holding tulajdonában lévő, zalaegerszegi székhelyű Ganzeg Gép- és Acélszerkezet-gyártó Kft., számol be a Napi Gazdaság.

A tavaly elkezdett programot folytatva elsősorban technikai és technológiai fejlesztéseket valósítanak meg, többek között egy nagy értékű, úgynevezett finomsugaras plazmavágó berendezést vásárolnak, közölte Kenesei Gyula ügyvezető igazgató.

Az ügyvezető igazgató elmondta: a döntés hátterében elsősorban a növekvő kereslet, valamint az áll, hogy csökkenteni kívánják beszállítóik, alvállalkozóik számát. A szinte kizárólag exportra termelő társaságnak immár olyan partnerei vannak, mint a Caterpillar francia és belga gyára, a német Holzma faipari gépgyártó, valamint a Liebherr és a Putzmeister. A Liebherrnek például darualkatrészeket, kitámasztókat és nagy szilárdságú hegesztett acélszerkezeteket, míg a Caterpillarnak lánctalpakat, illetve lánctalpalkatrészeket gyártanak.

Kenesei hozzátette, a jelenleginél jóval nagyobb ívű, elsősorban kapacitásbővítő fejlesztésre is lehetőségük lenne, ám megfelelő szakemberek híján ezeket egyelőre nem tudják megvalósítani. A jelenleg 190 dolgozót foglalkoztató, tavaly már 1,7 milliárd forintos nettó árbevételű cégnek legalább 20-25 jól képzett szakmunkásra, elsősorban lakatosra és hegesztőre lenne sürgősen szüksége.

Ilyenek azonban a környéken már nincsenek, ráadásul a jelenlegi gárdából egyre többen mennek nyugdíjba. Az ügyvezető igazgató hozzátette: jellemző a helyzetre, hogy legalább 10-15 fémipari szakmunkás gyakorlati képzését tudnák vállalni, de jó, ha ketten-hárman jelentkeznek. A közelmúltban erdélyi szakemberek toborzásába kezdtek, ám eddig nem sok siker koronázta erőfeszítéseiket, írja a Napi Gazdaság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!