2p

A magyar munkavállalók kétharmada nem tervez két éven belül munkahelyváltást, a foglalkoztatottaknak ugyanakkor csak a negyede gondolja úgy, hogy fizetése összhangban áll tudásával és tapasztalataival - közölte a KutatóCentrum és a MASMI Hungary Piackutató Intézet közös felmérése eredményeire hivatkozva.

A válaszadók 64 százaléka látja úgy, hogy nincsenek olyan reális lehetőségei, amelyek miatt fontolóra vehetné a váltást, 55 százaléka pedig úgy gondolja, hogy a változás túlzottan felkavarná az életét. A megkérdezettek közel fele ugyanakkor másnak is ajánlaná saját munkahelyét, több mint 40 százaléka kifejezetten büszke a cégére, és erős kötődést érez iránta, 37 százaléka pedig azonosulni tud a vállalat értékeivel és hitvallásával.

A felmérésből kiderül az is, hogy a nők a legtöbb területen elégedetlenebbek a férfiaknál, így a közvetlen felettest, a vállalat imázsát, a csapatmunkát, a rendelkezésre álló erőforrásokat és a vállalati képzési lehetőségeket is jellemzően rosszabbnak ítélik meg.

A megkérdezettek több mint fele szerint a főnökük hozzáértő, mindig elérhető, tisztelettel bánik a beosztottaival, nyíltan és érthetően kommunikál, bátorítja a munkatársait, és világos célokat jelöl ki - idézi a közlemény Barcza Enikőt, a Kutatócentrum vezetőjét.

A legnagyobb elégedetlenség a bérekkel és juttatásokkal szemben mutatkozik: a válaszadóknak kevesebb mint egynegyede gondolja, hogy a fizetése összhangban áll a tudásával és tapasztalatával, és körülbelül egyötöde nyilatkozta azt, hogy a cége családbarát juttatásokat biztosít, rendszeresen elismeri a dolgozók teljesítményét, és kiváló béreket kínál. A legtöbben a prémiumot hiányolják: csupán a megkérdezettek 15 százaléka látja úgy, hogy a munkahelye magas prémiummal jutalmazza a jó teljesítményt.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!