1p

Több mint kétszeresére emelkedett tavaly az adózás előtti veszteség mértéke a frissen publikált bevallási adatok szerint, míg 2007-ben ezermilliárd forintot tett ki, addig tavaly már 2400 milliárd forintra nőtt, írja a Napi Gazdaság.

Az APEH adatai szerint ezt a veszteségtömeget nagyjából ugyanakkora kör produkálta tavaly, mint 2007-ben: 125 ezer vállalkozás vallott veszteséget, szemben a két évvel ezelőtti 111 ezerrel szemben. Vagyis tapasztalható volt ugyan némi bővülés, ám az nyilvánvalóan nem ad magyarázatot a robbanásszerű veszteségemelkedésre. A veszteség 44 százalékát a nagyobb vállalkozások produkálták: tavaly ezermilliárd forintot tett ki a mínusz, ami mintegy négyszerese a 2007-esnek. Két éve a 277 milliárd forint összegű veszteség a teljes mínusz 27 százalékát tette ki.

Arról egyelőre nincsenek még hozzáférhető adatok, hogyan alakultak a keletkezett veszteségek tükrében a veszteségelhatárolások. Ezek a változások egyébként az idei évre nézve sem lesznek mellékesek, hiszen az évközi adóváltozásoknak köszönhetően a pénzintézetek már ez évben is élhetnek a veszteségelhatárolás lehetőségével, írja a Napi.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!