8p

A bankszektor a jövőben a kkv-üzletágon kívül főképp a lakosságon keresztül lesz képes növekedni, ezt mutatták a kamatadó bevezetésének hírére adott reakciók is - véli Török László, a CIB Bank vezérigazgatója. A bankvezető az mfor.hu Staféta című sorozatának keretében a Generali-Providencia Biztosító Rt. vezérének a kérdésére válaszolt.

Pálvölgyi Mátyás, a Generali-Providencia Biztosító Rt. elnök-vezérigazgatója kérdése:

- Úgy tűnik, hogy a banki piacon éles verseny alakult ki a magánügyfelek megszerzéséért, ezt mutatja például a kamatadó bevezetését megelőző időszak is. Valóban a magánügyfeleken keresztüli növekedés a legfontosabb terület jelen pillanatban a bankszektorban?

Török László:

- A bankszektor prioritásait tekintve valóban a növekedés az egyik meghatározó szempont, én azonban még legalább három alapvető tényezőt emelnék ki.

A növekedésnek a lakossági piac dinamikája valóban fontos összetevője, ugyanakkor azonban a bankszektor bővülésének nem ez az egyetlen eleme. Nem a nagyvállalatokra gondolok, amelyek hosszú évek óta felkészült pénzügyi vezetőkkel, de korlátozott számban vannak jelen a gazdaságban, ami a nagyjából felosztott piacon egyre szűkebb marzsokhoz vezet. Ily módon a legnagyobb banki szereplők is alig tudnak újabb pozíciókat szerezni ebben a szegmensben.

Ezzel szemben a kis- és középvállalkozások egyre nagyobb szerepet játszanak a többletnövekedés "forrásai" között. Esetükben jelentős fejlődésnek vagyunk szemtanúi, amelynek jótékony hatásait a pénzintézetek is érzékelik.

A bankok valóban kiemelt szegmensként kezelik a háztartásokat, a lakosságot, amely szintén számottevő növekedési tartalékot rejt magában. Megtapasztaltuk ezt a kamatadó bevezetése előtti időszakban is, amikor az ügyfelek nem egyszerűen átcsoportosították megtakarításaikat, hanem új ügyfelek révén újabb források is bekerültek a pénzügyi rendszerbe.

Ez azt jelenti, hogy a "párnacihában" tartott jövedelmek egy része becsatornázódott az üzleti élet vérkeringésébe, jótékony hatást gyakorolva az egész gazdaságra. Kétségtelen, hogy a hazai lakossági piac extenzívebb szakaszban van, mint a vállalati, ilyen értelemben a magánügyfelek természetesen kitüntetett helyen szerepelnek a banki stratégiákban.

A bankszektorban jelenleg a növekedésen túl szintén kiemelten fontos terület a hatékonyságjavítás. Egy bank a hazai éles versenyben csak akkor tud megfelelni a vele szemben támasztott hozamelvárásoknak, ha a növekedéssel egyidejűleg képes mérsékelni fajlagos költségeit.

Mindezt hatékonyságnövelő intézkedésekkel, azaz képzéssel, folyamatszabályozással, illetve IT-fejlesztésekkel lehet elérni. Növekedni fontos ugyan, de nem minden áron: csakis a kockázatokkal arányos bővülést szabad vállalni!

A növekedés, a hatékonyságnövelés és a kockázatvállalás mérlegelése mellett negyedikként a társadalmi felelősségvállalást (CSR) tekintem kiemelten fontos területként a bankszektorban. A megfelelő pénzintézet kiválasztásában ugyanis a közvetlen banki kondíciókon kívül - amelyek sok esetben felettébb hasonlóak - az is egyre jelentősebb szemponttá válik, hogy mennyire érzi magáénak a bankot egy ügyfél. A bank által vallott értékek tudatos képviselete ugyanis nem pusztán erkölcsi kérdés, hanem adott esetben gazdasági, üzleti tekintetben is szerepet játszhat.

Kérdés Batta Andráshoz, a Zeneakadémia rektorához:

- Az utóbbi időben a média a Zeneakadémiát egyfajta "zenei Szilícium Völgy"-gondolattal társítják. Milyen pénzügyi-gazdasági stratégiájuk van annak érdekében, hogy az intézet által közvetített értékek a jövőben is fennmaradjanak?

A választ a Staféta című sorozat következő részében olvashatják!

Gergely Károly: - Milyen szerepet játszhatnak a magánbiztosítók az egészségügyi rendszer átalakításában?
Pálvölgyi Mátyás (képünkön): - A jelenlegi egészségbiztosítási rendszer elemei közül a járadékbeszedés és az elosztás megfelelően működik.

Kisbenedek Péter: - Hogyan látja a lakás-takarékpénztári piac helyzetét a megszorító intézkedések fényében?
Gergely Károly (képünkön): - A lakás-takarékpénztárakat közvetlenül kevésbé érintik a megszorító intézkedések. A kormány a lakástakarék...

Szabó Pál: - Hogyan tudják a magyarországi lakossági bank építésének tapasztalatait a térségi expanziós stratégiában kamatoztni?
Kisbenedek Péter (képünkön): - Az elmúlt öt év terjeszkedési tapasztalatait csoportszintű projektek megvalósításában...

Vági Márton: - Mikor beszélhetünk majd európai színvonalú postai kiszolgálásról, és melyek ehhez a legfontosabb teendők?
Szabó Pál (képünkön): - A Magyar Posta szolgáltatásainak minősége megközelíti az európai "élpostákét": független szakértők által mért...

László Géza: - Hogyan tudják hatékonyan felhasználni az európai fejlesztési forrásokat?
Vági Márton (képünkön): - Annak érdekében, hogy a 2007 és 2013 között lehívható több ezer milliárd forintnyi közösségi forrást az ország legfontosabb céljainak megfelelően használhassuk fel, jól...

Bajnai Gordon kérdése László Gézához (képünkön): - Mikor lesz digitális televíziózás Magyarországon?
László Géza válasza: - Az elfogadott kormányhatározat szerint 2012-ig mindenképpen lekapcsolják az országos analóg hálózatot. Terveink...

Bogsch Erik kérdése Bajnai Gordonhoz (képünkön) - Lát-e plusz forrásokat a magyar gazdaság versenyképességét növelő k+f támogatására?
Bajnai Gordon válasza: - A 2004-2006 közötti uniós pályázati rendszer kiírásai mára jórészt bezárultak...

Csák János kérdése Bogsch Erikhez (képünkön): - Lát-e esélyt arra, hogy az önálló magyar k+f tevékenység újra talpra álljon?
Bogsch Erik válasza: - Nemzetközi szinten csak bizonyos szegmensekben lehetünk versenyképesek...

Hernádi Zsolt, kérdése Csák Jánoshoz (képünkön): - Hogyan lehetne javítani a magyar menedzserképzés színvonalán?
Csák János válasza: - A vezetői tudás szakismeretből, tapasztalatból és bölcsességből áll. Az elsőt az...


Gaál Zoltán kérdése Hernádi Zsolthoz (képünkön): - Az alternatív energiaforrások szerepe felértékelődik. Illeszkedik-e a MOL Rt. stratégiájába a biogázolaj gyártásának meghonosítása, majd gyártásba vétele?
Hernádi Zsolt válasza: - A MOL 2010-ig...

Mosonyi György kérdése Gaál Zoltánhoz (képünkön): A vegyipar és ezen belül a kőolajfeldolgozás regionális szerepet ért el. Hogyan látja a vegyészmérnökképzés jövőjét?
Gaál Zoltán válasza:
A Vegyészmérnöki Szak ma is a Veszprémi "Pannon" Egyetem hagyományait őrzi...

Straub Elek kérdése Mosonyi Györgyhöz (képünkön): Milyen lehetőségekkel és problémákkal találja magát szemben a MOL a szomszédos országokban?
Mosonyi György válasza: A legtöbb közép-európai vállalat - így a MOL is - a térségbeli államokba való belépésnél azt tapasztalja...

Beke-Martos Gábor kérdése Straub Elekhez (képünkön): Hogyan alakul a partnerség és a verseny együttélése a Magyar Telekom Csoport magyarországi tevékenységében?
Straub Elek válasza: Napjainkban a távközlési piac rohamosan változik, a robbanásszerű technológiai fejlődés folyamatosan új kihívások elé állítja a távközlési ...

Molnár Károly kérdése Beke-Martos Gáborhoz (képünkön): Mi a lehetőség és a felelősség viszonya a Siemensnél a társadalmi felelősségvállalás tekintetében?
Beke-Martos Gábor válasza: A Siemens Rt. vállalati stratégiájá- ban kiemelt helyet foglal el a társadalmi felelősségvállalás, mivel aktív és felelős tagjai vagyunk...

Kocsis István kérdése Molnár Károlyhoz (képünkön): Hogyan tudja Rektor Úr összehangolni a színvonalas tudományos képzési műhely, illetve egy sikeres "nagyvállalkozás" menedzselésének feladatait?
Molnár Károly válasza: A BME nemcsak hazánk, de a kelet-közép-európai régió egyik legnagyobb műszaki felsőoktatási intézménye...

Szalay-Berzeviczy Attila kérdése Kocsis Istvánhoz (képünkön): Van-e Ön szerint létjogosultsága egy energiatőzsdének Magyarországon? Ha igen, milyen feltételekkel lehet sikeres vállalkozás?
Kocsis István válasza: Számos példát találunk Európában, ahol egy jól szervezett áramtőzsde...

Somody Imre kérdése Szalay-Berzeviczy Attilához (képünkön): Mit kíván tenni azért, hogy a hazai üzleti élet a budapesti olimpia ügye mögé álljon?
Szalay-Berzeviczy Attila válasza: Az olimpia Magyarországra hozatalának ötlete természetesen nem újszerű gondolat.

Kóka János kérdése Somody Imréhez (képünkön): Lát-e esélyt arra, hogy független szakértőként megítélje a pártok egészségügyi reformra vonatkozó elképzeléseit?
Somody Imre válasza: Valójában egyik pártnak sincs átfogó, a lényegi bajokat orvosló stratégiája!

Vizi E. Szilveszter kérdése Kóka Jánoshoz (képünkön): Az elmúlt három évben folyamatosan csökkent az egy főre jutó kutatásfejlesztési pénzforrás Magyarországon. Hogyan fogjuk növelni így a hazánkban gyártott termékekben a hozzáadott magyar szellemi értéket?
Kóka János: Elnök úr téved...
Demján Sándor kérdése Vizi E. Szilveszterhez (képünkön): Mikorra várható a Társadalmi Szerződés megszületése Magyarországon?
Vizi E. Szilveszter: A Gazdasági és Szociális Tanács (GSZT) különböző oldalainak (munkaadói, munkavállalói, civil és tudomány) képviselői zömmel...
Az mfor.hu kérdése Demján Sándorhoz: Ön, mint az Év Vállalkozója 2005 cím nyertese, mit gondol, miként lehetne feloldani a hazai kis és középvállalkozók immár kóros tőkeszegénységét?
Demján Sándor: Alapvetően hosszúlejáratú kamatmentes, államilag jelentősen támogatott...

Nagy Vajda Zsuzsa

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!