2p

Hol éri a magyar gazdaságot a globális recesszió?
Lehet idén is költségvetési osztogatás? Bóvliba vágják Magyarországot?

Online Klasszis Klub élőben László Csabával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi pénzügyminisztert!

2025. május 7. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Mind több vállalat telepíti call-centerét a közép-európai régióba. A folyamat egyik nyertese Csehország lehet, ahol telefonos ügyfélszolgálatok ugrásszerű növekedésére számítanak.

Mint a Világgazdaság beszámolójából kiderül a Datamonitor piaci elemzőcég szerint az országban található call-centerek száma 2007-ig 500-ra, az ott dolgozó operátoroké pedig mintegy 12 700-ra nő. Elsősorban a viszonylag kis méretű, 10-30 fős ügyfélszolgálatok esetében lesz ugrásszerű az emelkedés.

Magyarországon is hasonló folyamatra számít Kendefi Attila, az egyik vezető hazai call-center szolgáltató, a Marketlink Kft. munkatársa, aki úgy véli, hogy a következő néhány évben a jelenleg mintegy 15-20 ezer embert foglalkoztató call-centerek száma évente több mint tíz százalékkal fog nőni. A várható fejlődés hátterében az áll, hogy egyre több kis- és középvállalat indítja be telefonos ügyfélszolgálatát, illetve újabban érzékelhetően megnövekedett az állami szektor érdeklődése a call-centerek iránt – írja a Világgazdaság.

Az évente mintegy 60 milliárd dolláros forgalmat realizáló telefonos ügyfélszolgálati piacon az IDC piaci elemző felmérése szerint egyre általánosabbá válik a tevékenységkiszervezés (outsourcing), és napjainkra 75 százalékra tehető a kiszervezett telefonos ügyfélszolgálatok piaci részesedése.


LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!