2p

Budapest továbbra is térségi központként működik a Lufthansánál, ahol ma már a járatok gyakoriságának növelése után - a kereslet emelkedése miatt - a nagyobb befogadóképességű repülőgépek beállítása következik.

Új vezetőként egyebek mellett a vállalatok számára végzett értékesítés felpörgetését tekinti a legfontosabb feladatnak Tamur Goudarzi-Pour, aki néhány hónapja felelős a közép- és délkelet-európai régióért - írja a Világgazdaság.

A Lufthansának körülbelül 20 százalékos a magyarországi piaci részesedése, tavalyi utasforgalma Ferihegyen meghaladta a 620 ezer főt. Ez a szám az idén várhatóan nagyobb lesz, és növekedhet az általa vitt tranzitutasok száma is.

A vezető közölte: a közelmúltban tárgyalásokat kezdtek a Budapest Airport új, szintén német főtulajdonosával, a Hochtieffel a repülőtéri díjak csökkentéséről. Értésére adták, hogy drágának tartják a például Prágánál is 25 százalékkal magasabb díjakat, és új járataik célállomásainak eldöntésénél az alacsonyabb költségeket ajánló repülőtereket fogják választani.

Megerősítette, hogy más, hagyományos cégekkel ellentétben nem egy-egy részpiacon, hanem a lehető legszélesebb szolgáltatási palettát nyújtva akarnak kiemelkedő profitot elérni. Ennek megfelelően az egyes üzletágak jól kiegészítik egymást, s ugyanez vonatkozik a Germanwings diszkont-légitársaságra is, amelyben részesedése van a cégnek.

Arra a kérdésre, hogy a British Airwayshez hasonlóan - amely megvált diszkontvállalatától, a GO-tól - fontolgatják-e a német diszkontcég eladását, azt felelte: "a Germanwings tökéletesen illik a portfóliónkba, de nem zárható ki, hogy néhány év múlva a jogilag is önálló vállalat felülvizsgálja stratégiáját" - olvasható a Világgazdaságban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!