2p

Sokat segített az Opelnek az úgynevezett roncsprémium bevezetése, ennek köszönhetően többszázezer német család cserélte le öreg járművét. Mindez az Opel számára is komoly forgalombővüléssel járt.

Az idei év első negyedében körülbelül 60 százalékkal több gépkocsit adott el a németországi Opel, mint tavaly ilyenkor. Az elmúlt évtized legjobb első negyedéves eladása 120 ezer jármű értékesítését jelenti, az Opel gazdasági-pénzügyi gondjait azonban nem oldja meg - derül ki a német sajtóból.

Angela Merkel és Barack Obama is egyeztetett az amerikai General Motors és európai vállalata, az Opel megmentéséről, a két vállalat szükséges együttműködéséről. A "német oldal" érdekelt abban, hogy megfelelő segélycsomagban részesüljön az amerikai autóipar, benne a General Motors, hiszen utóbbi gondjainak enyhülése az Opel jövőjére is kedvezőbb hatással lehet.

Merkel ugyanis elutasítja - egyelőre - a közvetlen állami beavatkozást a német járműiparba, az állam garanciavállalásának pedig számos feltételt szab. Az Opel esetében szeretné elérni, hogy az valamiképp különüljön el az amerikai GM-től, elkerülendő, hogy a német támogatásnak közvetve az amerikai vállalat haszonélvezője legyen. Az Opel, a hasonló modelleket gyártó brit Wauxhall vállalattal (amelyben tőkerészes) 3,3 milliárd eurónyi segítséget várna.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!