Az építőiparnak jól jött a meleg
A magyar sípályák megbénultak
A nagyobb sícentrumokba, illetve nyugat-európai országokba programokat szervező irodák helyzete nem olyan drámai, mint ahogy a sajtóban megjelent - vélekedett Rónay Osszián, a Maremonti Utazási Iroda illetékese. A síutak iránti kereslet a Maremontinál alig 10 százalékkal esett vissza, s - az áremelkedés miatt - nagyjából az elmúlt évihez hasonló árbevételre számítanak.
"Szó sincs arról, hogy nem lenne hó a nagy központokban. Az viszont igaz, hogy kevesebb csapadék hullott idén, illetve időnként a hóágyúk bevetésére is szükség volt" - hangsúlyozta a szakember. Ezzel együtt síelni - néhány kivételtől eltekintve - a felkapottabb helyeken szinte mindvégig lehetett, tette hozzá.
Rónay Osszián szerint a 2000 méteres magasságban fekvő sícentrumok esetében ritkán kell "hőhullámra" számítani. Magyarországon viszont, ahol januárban többször is 10 fok feletti hőmérsékletet mértek, az 500-600 méter magasságban fekvő bükki és mátrai sípályák megbénultak.
Mivel azonban az itthoni sielők a legtöbb esetben maguk szervezik meg hétvégéjüket a hegyekbe, távolmaradásuk az utazási irodákat általában nem érinti. A szokatlan meleg inkább a sportcentrumok üzemeltetőinek, a szállodáknak és a vendéglátóhelyeknek okozott károkat, és a síruházatot és -felszereléseket árusító, illetve kölcsönző vállalkozásokat is nehéz helyzetbe hozta.
Az építőipar lehet a nyertes
Ezzel szemben a meleg időjárás kifejezetten kedvez az építőiparnak - állítja Tóth Pál, a Tridex Bau Kft. vezetője. Bár a legtöbb cég megvárja a tavaszt az új beruházások indításával, a nagyobb volumenű, több éven keresztül zajló fejlesztésekkel december-januárban is lehetett haladni.
A tavaszias idő miatt például a Dunaújvárosi-híd építése is igen jól halad - mondta az mfor.hu-nak Farkas Márta, a Vegyépszer Rt. kommunikációs munkatársa. Sőt, ha az időjárás továbbra is kedvező lesz, március végére befejeződhet a dél-koreai Hankook 92 ezer négyzetméteres dunaújvárosi gyára első ütemének építése. Az útépítés azonban télen még a meleg és a leggyorsabban kötő anyagok használata mellett sem jön szóba, belső építészeti munkákat azonban időjárástól függetlenül végeznek a cégek.
Nagy Vajda Zsuzsa
Menedzsment Fórum