Az ennek alapján kidolgozott törvénymódosítási tervezet egyik javasolt eleme, hogy a következő évre átvitel lehetősége ne a teljes szabadságra, csak az alapszabadság háromnegyedén túl fennmaradó egynegyed részére, illetve a pótszabadságra vonatkozzon. Az alapszabadság egynegyedével a munkavállaló rendelkezik, ezen felül tehát az alapszabadság felét se lehessen átvinni, azaz összesen a háromnegyed részét.
A törvénymódosítás másik eleme, a tárgyévet követő kiadásra alapot adó, kivételesen fontos gazdasági érdek pontos definiálása. A munkáltatónál jelentkezhetnek olyan körülmények, melyek lehetetlenné teszik a szabadság kiadását a tárgyévben, ilyen például a kárelhárítás.
A javasolt törvénymódosítás szerint a kivételesen fontos gazdasági érdeket megalapozó körülménynek a várható munkamennyiség, a rendelkezésre álló létszám alapján tervezhető tényezőktől, a munkaszervezéstől függetlennek kell lennie. A szabadság kiadásának elhalasztása továbbá csak a jogszerűen igénybe vehető eszközök egyike. Például a munkáltató igénybe veheti a munkaidő beosztás, az új dolgozók felvétele, a munkaerő kölcsönzés lehetőségét is.