2p

Mélyreható változásokról dönt az Econet.hu Nyrt. jövő hétfői rendkívüli közgyűlése. Az elképzelések szerint a cég két önálló, a távközlési és a médiapiacon tevékenykedő üzletágat hoz létre, míg az Econet.hu Nyrt. a vagyonkezelői feladatokat látja majd el, amennyiben a közgyűlés jóváhagyja ezt a tervet - mondta el a Világgazdaságnak Balázs Csaba, a vállalat igazgatóságának elnöke.

Az Econet gyakorolja majd a tulajdonosi jogokat, ott készítik elő és hozzák meg a teljes cégcsoportot érintő stratégiai és üzletpolitikai döntéseket, illetve a további akvizíciók lebonyolítását is ez a részleg végzi.

A telekommunikációs üzletág a ma már az internet mellett hangszolgáltatást is nyújtó Externetre épül, amelynek zártkörű részvénytársasággá alakítása jelenleg is folyik. A következő lépés a cég tőzsdére vitele lesz, ez az elképzelések szerint az év végéig, illetve legkésőbb 2008 elejéig megtörténik. A saját erőből való növekedés mellett akvizíciós elképzeléseik is vannak, ehhez a piacon akarnak tőkét gyűjteni. Szerepet vállalna az Externet a virtuális mobilszolgáltatások piacán is, és bár még nem született meg a területre vonatkozó szabályozás, az üzleti modell kidolgozása folyik - közölte Balázs Csaba.

Talán a távközlési szegmensnél is intenzívebb

terjeszkedésbe kezdett

március elején az Econet a médiapiacon, és a vállalat a közeljövőben is komoly fejlesztéseket tervez ezen a területen. A közgyűlés elé kerülő javaslat szerint a médiaüzletág központi cége az EMG Médiacsoport Kft. lesz, amely a jövőben zártkörűen működő részvénytársasággá alakul át.

A vállalat további terjeszkedést tervez a nyomtatott sajtóban, a saját termékfejlesztés mellett akvizíciós elképzelések is vannak. Az Econet a Pesti Est Kft.-ben fennmaradó 30 százalékos üzletrészt a kisebbségi tulajdonosokkal megkötött opciós szerződések alapján öt éven belül megvásárolhatja, mintegy 740 millió és 1,1 milliárd forint közötti vételáron. A nyomtatott sajtó mellett komoly szerepet játszik a cég az online médiában is a legnagyobb hazai blogszolgáltatóként, írja a Világgazdaság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!