1p

Hazai szálláshelyek, vendéglátóegységek, figyelem!

Pályázzanak és nyerjenek díjat az ország legjelentősebb designversenyén -
nevezzenek be a Klasszis TopDesign 2023 megmérettetésre!
Külföldi és hazai szakértőkből álló zsűri, bemutatkozási lehetőség a nagyközönségnek, exkluzív díjátadó gála.

Regisztráljon most!

Már az egymást követő harmadik negyedévben tudott nyereséget felmutatni a Volvo, amely a személyautó üzletég eladása után most már a haszonjárművekre koncentrál.

A saját modelljei mellett Mack, Renault és UD Trucks teherautó márkákat is forgalmazó svéd csoport a válság miatt hat egymást követő negyedévben még veszteséges volt 2008-2009-ben.

Az adózott eredmény 2,81 milliárd svéd korona volt a szeptemberrel végződött negyedévben, míg egy évvel korábban majdnem ugyanennyi volt a veszteség. Elemzők 2,42 milliárdot vártak.

A jövedelmezőséget nemcsak azt javította, hogy a gazdasági fellendülés beindulásával megnőtt az érdeklődés a teherautók iránt - a bevétel 32 százalékkal 64 milliárd koronára emelkedett -, hanem beértek a 2009-ben foganatosított költségcsökkentő intézkedések gyümölcsei is.

A német Daimler után a világ második legnagyobb teherutógyártójának üzemi eredménye 4,91 milliárd koronát tett ki, egy évvel korábban még 3,29 milliárd volt a veszteség. Elemzők 4,22 milliárdot vártak.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!