Menedzsmentfórum
Beszáll a reklámháborúba a Westel Mobil Távközlési Rt.: november elején a mobiltelefon-cég a versenytörvény megsértése miatt bejelentést tett a Gazdasági Versenyhivatalnál.
Indoklásuk szerint a Vodafone több olyan televíziós reklámot sugárzott, amelyek nem etikus módon befolyásolják a fogyasztókat.
A Westel álláspontja szerint a Vodafone reklámjaiban több reklámetikailag megkérdőjelezhető jelenet látható. A kifogásolt reklámspotban a konkurencia képviselője alvilági eszközöket vet be, egy elégedtelen ügyfél pedig a wc-n húzza le régi SIM kártyáját, és vált Vodafone-ra.
Válaszolva a Vodafone negatív kampányára, a Westel paródiával válaszolt, amely a cég eddigi marketingstartégiára nem volt jellemző. A paródiában láthatjuk a Vodafone reklámokból jól ismert karaktereket, így a taxisofőrt, a fogyni vágyó szerelemre éhes férfit.
Winkler János a Westel Mobil Távközlési Rt. marketing és értékesítési ügyekért felelős vezérigazgató-helyettese az index.hu-nak nyilatkozva elmondta: "Mi is el akartunk végre csattintani egy poént, emellett válaszolnunk kellett a Vodafone félrevezető hirdetéseire is."
Szintén az index.hu-nak nyilatkozó Graeme Millar, a Vodafone marketing igazgatója szerint konkurensük a Vodafone-t parodizáló hirdetésével elismerte, hogy jelenleg őket tartja a legfontosabb ellenfelének.