A most induló Világ-Nyelv program célja ezen javítani. A nyelvtudás ugyanis nemcsak az EU-ban megnyíló munkalehetőségek miatt fontos a nyelvtudás elterjedése, hanem azért is, mert idehaza is egyre több állás betöltéséhez lesz szükség idegen nyelvek ismeretére - figyelmeztetett Magyar Bálint oktatási miniszter.
A Világgazdaság beszámolója szerint a sok évtizedes lemaradásokat próbálja behozni a Világ-Nyelv program. Ennek elemeként lehetőség lesz a középiskolákban nulladik évfolyam indítása intenzív nyelvoktatással, a középiskolai képzésben a nyelvi óraszámok emelése, a felnőttképzés ösztönzésére adókedvezményt vezetnének be (az akkreditált nyelvi képzésben részt vevők összevont adóalapjuk adóját a képzési díj 30 százalékával, maximum 60 ezer forinttal csökkenthetik).. Emellett a tárca egy tíz programból álló pályázati csomagot hirdetnek meg, amely a nyelvoktatás minden szintjét igyekszik lefedni - írja a Világgazdaság.
Kapcsolódó anyag
Komoly gondok vannak a nyelvtudás terén
Adókedvezmény a nyelvtanulóknak
Köztudott dolog, hogy nem állunk túl jól a nyelvismeret terén, ám a statisztikák szerint jelenleg még a tagjelöltek között is utolsó helyen áll a felnőtt lakosság idegennyelv-tudása terén. Ennek egyik elemeként adókedvezménnyel ösztönzik majd a felnőttek nyelvtanulását.