2p

A rendezvényeken a résztvevőknek adott szóróajándék, legfeljebb a rendezvény összes költségének 10 százalékáig adómentes - tette közzé a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a honlapján.

Az adóhatóság kifejti: a nyár a fesztiválok, falunapok kiemelt időszaka, ezeken a rendezvényeken általában nincs belépődíj, a nagyközönség ingyen vehet részt rajtuk. Sok esetben ingyenesen ételt és italt is biztosítanak a szervezők a nézőknek, közreműködőknek.

A személyi jövedelemadóról szóló törvény szabályozza a helyi és nemzetiségi önkormányzat, egyesület, alapítvány és egyház által szervezett kulturális, hagyományőrző, sport, szabadidős és más hasonló közösségi rendezvényen nyújtott szolgáltatások adókötelezettségét is.

A lakosság, közösség széles körét érintő, nem zártkörű, egységes részvételi feltételekkel szervezett rendezvényen a helyben nyújtott szolgáltatás, helyi fogyasztásra juttatott étel, ital adómentes juttatás, így azzal kapcsolatban sem a magánszemélynek, sem a rendezvény szervezőjének nincs adófizetési kötelezettsége.

Szintén adómentes - legfeljebb a rendezvény összes költségének 10 százalékáig - a résztvevőknek adott szóróajándék, például póló, kitűző. Az ingyenesen fellépők, közreműködők részére biztosított étkezés is adómentes juttatás - írja közleményében a NAV.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!