2p

Olaszország szívesen eladja az Alitalia nemzeti légitársaságot bárkinek, aki a talpára állítja, akár az eszkimóknak vagy a kínaiaknak is - jelentette ki hétfőn az ország európai ügyekért felelős minisztere, Emma Bonino Brüsszelben. A talpra állításhoz egyebek között 2500 fős leépítés is szükséges - írják a lapok.

A hét hónapon át vételre meghirdetett Alitalia iránt többen érdeklődtek, de állítólag mind meghátráltak. Múlt csütörtökön az olasz kormány illetékese már azt közölte, hogy felszámolják az Alitalia légitársaságot, ha nem találnak vevőt a súlyosan eladósodott vállalatra.

A bejelentésre azután került sor, hogy szerdán

leállították

az Alitalia privatizációjának az előkészületeit, miután az utolsó komoly érdeklődő is visszakozott. Ennek oka elsősorban a Róma által szabott feltételek voltak, melyek lényege a társaság "olasz mivoltának megőrzése". Az orosz Aeroflot volt az utolsó komoly vevőjelölt, aki

meghátrált.

A The Times című brit napilap viszont úgy tudja, hogy nem vonult vissza minden vevő, szerinte a TPG és a Matlin Patterson amerikai magánbefektetői csoport még meg szeretné kaparintani a felajánlott 49,9 százalékos Alitalia-részesedést. Korábban az amerikaiakról azt közölték, hogy ők is kiszálltak a vevőjelöltek sorából.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!